A történelem nem végzet

Szabó Szilárd, aki az Ítéletidő című regényével már bizonyította, hogy a 20. század eleji világtörténelem sorsfordító pillanatait egyszerre képes hitelesen és olvasmányosan megragadni, ezúttal új terepre lép. Legújabb művében az alternatív történetmesélés eszközeivel teszi fel a kérdést: mi történt volna, ha 1917-ben nem Oroszországban, hanem Párizsban győz a forradalom – és ezzel más irányt vesz az egész huszadik század?

– A cím szinte kihívás. A „Mi lett volna, ha…” a történészek rémálma, az írók paradicsoma. Miért vállalta ezt a veszélyes kérdést?
– Talán éppen ezért. A történelem önmagában is lenyűgöző, de van egy különösen izgalmas oldala: az, hogy mennyire nem volt eleve elrendelt. A hagyományos történetírás hajlamos úgy beszélni a múltról, mintha az szükségszerűen egyetlen irányba haladt volna. Ugyanakkor az is veszélyes, ha egy író szabadjára engedi a fantáziáját, és egy jó történet kedvéért figyelmen kívül hagyja a történelmi valószínűségeket.
Az alternatív történelem – idegen szóval: uchrónia – számomra azért érdekes, mert a meg nem történt, de lehetséges eseményeken keresztül segít jobban megérteni azt, ami valóban megtörtént. A „mi lett volna, ha” nem játék a múlttal, hanem szembenézés annak törékenységével.

– Hogyan jelenik meg ez a regényében? Mi az a pont, ahol egyetlen döntésen múlik a világtörténelem további alakulása?
– A történet 1917 tavaszán indul. Európa három éve háborúban áll, a cári Oroszország az összeomlás szélén van. Zürichben szervezkedik az orosz emigráns közösség: Lenin, Krupszkaja, Inessza Armand és társaik egy lehetséges jövőt keresnek.
Ezzel párhuzamosan megjelenik egy másik, történelmileg létező figura: Alexander Parvus. Baloldali gondolkodású, ugyanakkor rendkívül gazdag vállalkozó, aki felvet egy provokatív gondolatot: a háború sorsát nem Oroszországban, hanem Franciaországban kellene eldönteni. Ott, ahol a nélkülözés, a kiábrándultság és a háborús terhek már megingatták a köztársaságot. Mi lenne, ha a forradalom Párizsban robbanna ki, és a Kommün szelleme támadna fel újra?
Innen a történet két irányba ágazik:
egyrészt a német vezetés mérlegeli Parvus javaslatát – vajon érdekükben áll-e Lenint Franciaországba juttatni;
másrészt az orosz ideiglenes kormány, Lvov herceg vezetésével, fegyverszüneti tárgyalásokba kezd.
Végül Lenin és egy maroknyi elvtársa Franciaország felé veszi az irányt, Párizsban fellobban a forradalmi láz, és ez az apró elágazás új pályára állítja a 20. század történetét.

– A regényben nem pusztán eseményeket ír át, hanem a szereplők motivációit is újragondolja. Mi volt a legfontosabb kérdés az írás során?
– Az, hogy mennyire múlik a történelem néhány ember jellemén. Lenin vívódik: az orosz forradalom az ő hivatása, de a történelmi lehetőség most máshová hívja. Krupszkaja a józan hit hangja, Inessza Armand a szenvedélyé.
A zürichi emigránsok között vita bontakozik ki eszme és hűség, forradalom és nemzet között. Engem nem az érdekelt, hogy másként dördülnek-e az ágyúk, hanem az, hogyan döntenek ezek az emberek egy szűk szobában, fáradtan, indulatosan vagy éppen számító hidegséggel.

– A felsorolásból kimaradt Parvus, pedig a történet vele indul és zárul.
– Parvus személyisége több rétegből áll, és éppen ettől veszélyes – és irodalmilag izgalmas. Nem egyszerű háttérember, hanem olyan figura, aki tudatosan választja az árnyékot, mert onnan jobban látja a színpadot.
Intellektuálisan ragadozó, cinikusan pragmatikus, történelmi léptékben gondolkodik, erős önigazolási kényszer hajtja. Manipulátor, de nem apró előnyökért. Nem embereket, hanem helyzeteket használ: háborút, pénzt, eszméket, emigrációt. Az emberek számára eszközök egy nagyobb összefüggésben, amelyet ő átlát, mások viszont csak részleteiben érzékelnek.

– Az egyén alakítja a történelmet, vagy a történelmi helyzet használja fel az egyént?
– Mindkettő igaz, csak nem egyszerre. A helyzet kiválasztja az embert, az ember pedig eldönti, él-e vele. Lenin nem volt elkerülhetetlen – de alkalmas volt.

– Szükségszerű volt-e, hogy 1917-ben valahol Európában proletárforradalom törjön ki?
– Nem. A szükségszerűség mindig utólagos magyarázat. Volt éhség, háborús kimerültség, politikai vákuum – de ezek önmagukban nem teremtenek forradalmat. A forradalomhoz hit kell: az a meggyőződés, hogy a fennálló rend nemcsak rossz, hanem lecserélhető.

– Hol volt erre nagyobb esély: Oroszországban vagy Franciaországban?
– Franciaországban megvolt a forradalom nyelve, Oroszországban a forradalom dühe. A francia társadalom túl sok kompromisszumot tanult meg; Oroszországban viszont hiányzott a köztes megoldások kultúrája. Ott nem reformot akartak, hanem elsöprést.

– Lenin valóban hajlandó lett volna Franciaországba menni?
– Elméletben internacionalista volt, a gyakorlatban rendkívül célorientált. Franciaország túlságosan bonyolult lett volna számára. Oroszország társadalmi értelemben is nyersanyag volt. Ott lehetett – vagy legalábbis úgy hitte – tiszta lappal kezdeni.

– Létezhetett volna „francia október”?
– Franciaországban a forradalom emléke intézménnyé szelídült. A bolsevik típusú radikalizmushoz történelmi felejtés kellett volna – erre a francia társadalom képtelen volt.

– Hogyan alakult volna a világ, ha a kommunista mozgalom Párizsban győz, Oroszország pedig békét köt?
– Egy radikálisan más 20. század kezdődött volna. Az Antant politikailag szétesik, Németország nem totális, hanem stratégiai győzelmet arat. Enyhébb feltételekkel, a megalázás helyett függésben tartva.
A Monarchia nagy eséllyel fennmarad, kényszerű föderalizációval, német védnökség alatt. A fasizmus ebben a világban nem erősödik meg, és a második világháború sem úgy következik be, ahogyan ismerjük. Inkább egy elhúzódó, ideológiai hidegháború bontakozik ki.
Kevesebb romváros, több elhallgatott börtön. Kevesebb frontvonal, több belső ellenség.

– Ez a könyv a múltról szól vagy a jelenről?
– A jelenről. Mindig a jelenről. A múlt csak díszlet, tükröző felület. A veszélyes illúzió az, hogy nincs választásunk.

– Mit vár az olvasótól?
– Gondolkodást. Ha a könyv végén nem biztos abban, hogy a történelem „így kellett, hogy legyen”, akkor már megérte.

– Egy mondatban: mi a könyv lényege?
– A történelem nem végzet, hanem következmény.

Földes Miklós

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék