„A titkokat ki kell írni magunkból” – Interjú Lackó Gáborral

Lackó Gábor nevével irodalmi berkekben egyre gyakrabban találkozunk. Mérnökként és külkereskedőként sikeres karriert épített, több nyelven beszél, majd érett fejjel, elsőkönyves szerzőként lépett a kortárs magyar irodalomba. Erről a fordulatról kérdezzük a mérnökből lett „irodalmárt”.

Mi hozta meg a fordulatot, hogy a számok és a tárgyalások világát a betűkre cseréld?

Nem hirtelen jött fordulat volt ez, inkább egy régóta érlelődő folyamat. A mérnöki munka és a külkereskedelem megtanított a struktúrákban való gondolkodásra és a fegyelemre. De a történetek mindig ott motoszkáltak a fejemben. Amikor az ember elér egy bizonyos kort, elkezdi rendezni a sorait, visszatekint, és rájön, hogy vannak olyan történetek, amelyeket nem tarthat meg magának. Az írás számomra nem szakmaváltás, hanem a belső világom megnyitása. A mérnöki precizitás egyébként a regényszerkesztésnél kifejezetten előny: egy komplex cselekményt felépíteni pont olyan, mint megtervezni egy működő szerkezetet.

A köztudatba a Lichtig második élete című regényeddel robbantál be. Mennyire volt nehéz a saját édesapád eltitkolt múltját, a holokauszt traumáját és az újrakezdést fikcióvá formálni?

Ez volt életem legnehezebb, de egyben legfelszabadítóbb feladata. Apám múltja tele volt fehér foltokkal, elhallgatásokkal. A háborút túlélő generáció sokszor a hallgatással védte a gyermekeit, vagy egyszerűen így próbálták túlélni a feldolgozhatatlant. Amikor kutatni kezdtem a tényeket, rájöttem, hogy a puszta dokumentáció nem adja vissza a lényeget. Ott kellett belépnie a fikciónak, az írói képzeletnek, ahol a valóság emlékei megszakadtak. Lichtig alakja nem pont az apám, de az ő sorsának a lényegét hordozza. A könyv írása közben sokszor éreztem, hogy nem én irányítom a tollat, hanem maguk a traumák követelik a szavakat.

Nemcsak regényt írsz, hanem rendszeresen publikálsz tárcákat, novellákat a Népszavában és az Élet és Irodalomban is. Mennyiben más ez a rövid, reflexív műfaj, mint egy nagyívű történelmi regény?

A tárca és a novella olyan, mint egy pillanatkép, egy villanás. Míg a regényben van idő felépíteni a karaktereket, hömpölyögtetni a cselekményt, addig a rövid formákban azonnal be kell találni. Ott minden szónak, minden vesszőnek súlya van. A Népszavának vagy az ÉS-nek írni folyamatos jelenlétet igényel. Reagálnom kell a minket körülvevő világra, a mindennapok abszurditásaira vagy épp a kisemberi tragédiákra. A regény az elmélyülés, a tárca pedig a reflexió. Mindkettőre szükségem van ahhoz, hogy íróként egyensúlyban maradjak.

A Litera irodalmi portálon jelent meg a Szellemidézés, avagy a Shylock-effektus hatástalanítása című drámaátiratod, ami a híres Shakespeare/37 projekt része. Miért pont ehhez a klasszikushoz nyúltál vissza?

A velencei kalmár és Shylock alakja örök érvényű kérdéseket vet fel az előítéletekről, a bosszúról és az igazságszolgáltatásról. Úgy éreztem, a mai korunk sem mentes ezektől a feszültségektől. A projekt célja az volt, hogy kortárs reflexiót adjunk Shakespeare drámáira. Én szerettem volna „hatástalanítani” azt a pusztító sztereotípiát, ami Shylock alakja köré épült az évszázadok során. Izgalmas szellemi játék volt a klasszikus szöveggel operálni, modern kontextusba helyezni, és megmutatni, hogy a múlt konfliktusai hogyan élnek tovább a mában.

Elsőkönyvesként rögtön komoly szakmai elismerést kaptál. Hogyan látod a saját helyedet a mai magyar irodalmi életben? Készül már a következő nagy mű?

Soha nem késő elkezdeni – ezt a saját példámon tanultam meg. A fogadtatás megerősített abban, hogy van helye az őszinte, szembenéző prózának. Nem az irodalmi kánonoknak akarok megfelelni, hanem az olvasóknak, és persze saját magamnak. És igen, a munka nem áll meg. Az ember, ha egyszer rákap a történetmesélés ízére, már nem tud leállni. Folyamatosan jegyzetelek, figyelem az embereket az utcán, a villamoson. Egy újabb történet már formálódik a fejemben, ami szintén az emberi kapcsolatok mélységeit és a múlt feldolgozhatatlan örökségét boncolgatja.

Köszönöm a beszélgetést. Gratulálok, hogy mérnöki múltaddal (vagy annak ellenére?) ilyen sikeres irodalmi tevékenységet folytattál, melyhez további sikereket kívánok internetes lapunk, a Rekreátor Magazin nevében.

Dr. Kölcsei Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék