A teniszezők egyik fellegvára Szombathely

A címben jelzett csodálatos sportágban mindenképpen a legrangosabb név Szabó Éva, aki többek között 1976-ban – szakzsargonban fogalmazva – megverte a világklasszis Martina Navratilovát is. A Sportligetben megtartott szeptemberi városi bajnokságon Őnagysága úgymond fővédnökségét vállalt az újraélesztett hagyományos tornán. Ráadásul a Szabó teniszdinasztia több tagja is érintett volt a két napos megmérettetésen. Jelesül Szabó Hajnalka versenyigazgatóként illetve a következő generáció többszörös magyar bajnoka, akit szintén Szabó Évának kereszteltek.

Szabó Hajnalka versenyigazgató


A magyar Szenior Tenisz Szövetség (SZTSZ) szervezésében zajlott (országosan meghirdetett) verseny profi lebonyolításáért – több résztvevő kérésének eleget téve – dicséret illeti Beöthy Bernadettet, aki ilyenkor sajnálatára nem tud/lehet aktív szereplője lenni a helyszínnek. Már pedig Vas megye fővárosának ebbéli eseményén nagyon érződött Ausztria szomszédsága, mondhatni minden tekintetben. Merthogy mindenütt átlagon felüli tisztaság és rend, a gondoskodó/kulturált szervezettség uralkodik itt. Csupán megjegyezzük, hogy az itteni hatpályás komplexumon kívül létezik egy nemrég felújított másik szupermodern úgynevezett Tenisz Centrum is – ráadásul tíz pályával! E sorok írójának különösen emlékezetes marad az év számára tizenharmadik verseny sorozata, hiszen egyéniben óriási csatában ezüstérem azért sikeredett…

Interjút ad az örököos bajnok – Szabó Éva

Epilógusként megjegyezzük, hogy nagy öröm egy zsurnaliszta számára, ha példaértékű körülmények közé sodorja a sors. Így volt ez a szóban forgó alkalommal is, mivel gyakran szokták vádolni a médiát azzal, hogy csak a negatívumokat keressük hivatásunk során. Nos, szerencsére azért a kivételek erősítik a szabályt, még ha egyre ritkábban is az aberrált világunkban. Gyorsan hozzátéve, hogy Szombathely a jövőt illetően akár nemzetközi méretekben is gondolkodhat illetve tervezhet e tekintetben, mert a tapasztalatok szerint erre az adottságaik bőven megvannak…

Szalay Attila

tabs-top
More in Sport
OÁZIS siker Rómában!!!

„Három a magyar igazság” a gyakorta hangoztatott szlogen szerint, s ezt hozták is kedvenceink az olasz fővárosban. Merthogy a BVSC-ben...

Close