A súly és a szellem egyensúlya…

Az alábbi témában az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Ugyanis egyetlen unokám Mauro – aki információnk alapján 18 évesen korosztályos magyar bajnok fekve nyomásban – új szintre akarja emelni a határait…

A konditerem avagy mostanság inkább a GYM csöndje más, mint egy sportcsarnoké. Itt a fém csattanása és az emberi akarat hangja keveredik: a koncentrációé, ami elválasztja az átlagost a kivételestől. Ebből a csöndből nőtt ki egy fiatal, aki ma már a magyar testépítés és erőemelés egyik legnagyobb ígérete, aki mindössze 18 évesen korosztályos magyar bajnok. A november 3.-án teljesített 200 kilogrammos fekve nyomásával a sportág történetében is figyelemre méltó helyet vívott ki magának. Íme a bizonyíték:

Ám Mauro története nem csak a vasról szól. Sokkal inkább arról, hogyan próbálja egy fiatal elméjű, okos, gondolkodó ember megtalálni az egyensúlyt az akaraterő, az ambíció és a józanság között.

„Nem szeretem, ha csak izomnak látnak” – mondta egyszer mosolyogva, amikor a sporttársai a 200 kilós nyomásáról faggatták. És valóban, Ő nem az a típus, aki pusztán az erejére épít.

Három hónapja kezdte meg egyetemi tanulmányait, s ahogy az edzésterveit és étrendjét – úgy az életét is precízen szervezi. Ez az a hozzáállás, ami a testépítést valódi önfejlesztéssé emeli.

Mauro kissé öntörvényű, de egyszerre tudatos és ösztönösen kitartó egyéniség. Az edzőteremben leginkább hallgat.Nem kérdez fölöslegesen, de ha kérdez, az mindig lényegre tör. Az ereje mellett a gondolkodása az, ami e tekintetben kiemeli a többiek közül.

Miközben mindenki elismeréssel beszél róla, a környezetében egyre többen figyelmeztetik: a siker hajszolása könnyen elviheti a biztonság határán túlra. A 200 kilós teljesítmény már most a felnőtt profik szintjét súrolja, de Mauro nem akar megállni sokunk könyörgésére sem. A cél újabb és újabb kilókban, újabb bajnoki címekben mérhető.

A szakértők szerint azonban éppen ez a pont az, ahol a felelősség kezdődik. „A fiatal szervezet még fejlődésben van. A határok feszegetése könnyen maradandó sérüléseket okozhat – nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is” – mondja több szakorvos. Remélhetőleg ha valaki ennyire tudatos, akkor van remény, hogy hosszú távon is építse magát ilyen szorgalommal – ne csak a testét…

Akik közelről ismerik, tudják, hogy Mauro nem csupán a fizikai sikerért edz. Az edzés számára egyfajta belső rend, az önuralom gyakorlata. A súlyok között egyedül marad – és ott tanulja meg, hogyan kell a világ zaját kizárni.

„Papigó (így szokott szólítani), a vas mindig őszinte. Nem számít, ki mit mond, mit posztol, mit ígér. A súly nem hazudik. Vagy megemeled, vagy nem.”- mondta egyszer az edzésén. Ugyanakkor ebben a mondatban benne van minden, amiért a sportban hisz: a tisztaság, az önvizsgálat, s remélem azért az áhított mérték is. S talán ez lesz a legnagyobb különbség közte és sok más fiatal között: merthogy érti, hogy az igazi erő nem a súlyban, hanem az önfegyelemben rejlik…

Az egyetemi élet új távlatokat nyit számára – intellektuális kihívásokat, új barátokat, új gondolatokat. Az, hogy mindezt képes összeegyeztetni a versenysporttal, önmagában is rendkívüli teljesítmény. A kérdés most már nem az, hogy milyen magasra jut el, hanem az, hogy milyen emberré válik közben. Mert a bajnoki címek, az érmek és a súlyok mögött végső soron az ember marad: a gondolkodó/érző fiatal, aki próbálja megtalálni, mit is jelent igazán erősnek lenni.

Mauro előtt ott a világ: a sport, a tudomány, az önismeret világa. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy napon ne csak a legerősebb, hanem a legbölcsebb bajnok is legyen. Viszont ez a jelenlegi út optimális egyensúlyt kíván – nevezetesen a vas fegyelme és a szellem mértéke között. Ha ezt meg tudja őrizni, nemcsak rekordokat dönt majd, hanem példát is mutat: hogy a legnagyobb erő néha épp abban rejlik, amikor az ember tudja, mikor kell megállni…

Szalay Attila

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék