A Magyar csoda

„Hungarian Wonder”, így emlegették méltó módon kora csodálói Kincsemet, a verhetetlen csoda kancát és emlegetik korunk emberei mind a mai napig, mivel eredményeit egy versenyló sem tudta felülmúlni vagy megközelíteni. Írásom középpontjában Kincsem versenyeinek idejét, helyét, távját szeretném behelyezni/bemutatni az olvasónak.

Mindezt egy-két érdekességgel tenném színesebbé, ami a ma fellelhető írásokban található. Elsőként bemutatnám Blaskovich Ernő különleges alakját, később mindenki Neszti papáját, aki megközelítőleg sem hasonlított korunk Kincsem filmjének főhőséhez. A Blaskovichok szókimondó emberek voltak, nem is lett belőlük sem báró, sem gróf, de még titkos tanácsos sem. Mégis a turf színterén mikor a világoskék sapkás hófehér dressz színeiben Dandár lova megnyeri a Király-díjat, Paar Ede gróf díszes, főhadsegédi uniformisában siet Ferenc József királyi gazdája nevében gratulálni a győzelemhez.

Mindvégig olyan dicsőségre pályázott, amivel a magyar név jó hírét emelte. Nem a pénzt, a könnyen megnyerhető díjakat kereste, hanem a lovához méltó ellenfelet. Szelíd, kedélyes ember volt, aki egyetlen jockey utasítást ismert: megnyerni mindent, ami becsülettel megnyerhető! Ellenben dühbe gurult, ha valaki előtte vagy írásban a „veretlen” Kincsemről beszélt! Megmondta: Kincsem nem veretlen, hanem verhetetlen!

Kincsemről Goodwoodi futása után így ír egy korabeli neves angol szaklap: „Kincsem sötétsárga, kemény kanca, jó 16 marok magas kolosszális hosszúsággal, nagyszerű válltájékkal, nemes és száraz fejjel, izmos nyakkal és széles csípőtájjal. Bár kissé magasnak látszik a hátsó borda táj alatt, mélysége mégis elsőrendű, s alkarja-combjai hosszúak és erősek, amellett nagyon jól megépített, hibátlan illetve egészséges végtagokkal rendelkezik. Amikor mozgásba jön, felemeli fejét, fülét hegyezi, farkát hosszan elnyújtja és úgy repül tova, hosszú jól kinyújtott stride-del, ami rendkívüli sebességre enged következtetni. Emellett olyan könnyedséggel csinálja ezt, hogy bizonyosra vehető, nem is egyhamar kényszerül abbahagyni ezt a nagyszerű akciót.”

Érdemes figyelmünket Kincsem pályafutására fordítani és győzelmeit, a kor nehézségeit szem előtt tartva értékelni. Sokszor a tréning telepről a versenypályáig az utat a lovak lábon tették meg. Kincsem nem egyszer egy-egy verseny között a vasúti kocsiban töltötte napjai nagy részét. Mindezek nehezítették a felkészülést mindennek ellenére volt képes ezekre a csodás eredményekre.

Bő másfél évszázada (1874-ben) látta meg a csodakanca a napvilágot. Apja Cambuscan, anyja Waternymph. Hatszor nem talált ellenfélre a kanca, ami nem meglepő és ezekben az esetekben Walk-over felvezetve végig sétált a közönség előtt. Figyelemre méltó milyen hatalmas súlyokat cipelt igen hosszú távú versenyekben, sokszor egy hét leforgása alatt több versenyben is szerepelt. Ennek ellenére milyen sokáig egészséges és versenyképes maradt. Sajnos a versenyek idő eredményei nem maradtak fent, pedig érdekes adat lehetne számunkra.

Úgy, mint manapság is egy-egy versenyről: ami a valóságban pár perc alatt lezajlik és eldől ki a legjobb az adott pillanatban, órákat lehetne mesélni avagy anekdotázni. Kincsem minden egyes futásához is született, olykor több egymásnak ellentmondó történet is. Jó lenne, ha hamvaikból felkelhetnének a versenyek szereplői valamint átélői, akár melyik oldalán álltak a korlátnak. S elmesélhetnék, ki hogyan és miként látta az eseményeket. Sajnos erre nincsen mód. Be kell érnünk azokkal az értékes írásokkal, amelyek összegyűjtötték számunkra e fontos események emlékeit.

Végül megjegyzem: akinek netán felkeltettem az érdeklődését, figyelmébe ajánlom  a „Starttól a célig” Krúdy Gyula és Pálmai Henrik; Dr. Halász Béla „Telivérek” valamint Dr. Fehér Dezső „Kincsem, a csodakanca” című könyveket – mely írások számomra is forrásként szolgáltak.

Fekete Attila

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék