A MAGAS-ALPOK VARÁZSLATOS VILÁGA

Földrajzi adottságainknak köszönhetően Magyarország köztudottan nem nevezhető sí nemzetnek – mint például a szomszédos „sógoraink” csodás országa –, ennek ellenére lélekszám arányosan kijelenthetjük: télen egyre többen szánták, s remélhetőleg még e szezon vége felé szánják is el magukat hosszabb-rövidebb kiruccanásra. Merthogy a következő úti beszámolónk régiójában olykor még május elején is havasak a pályák. Egyébiránt szakberkekben már közel egymillióra taksálják a sí hazai szerelmeseinek számát.

Kitűzött célunk ezúttal a franciaországi Hautes Alpes (Magas-Alpok) havas birodalma zömében háromezres magasságban, amely az olasz határ közvetlen közelében csábítja a téli üdülés híveit. E régió fellegvára Vars és Risoul, a hófödte hegycsúcsok hamísítatlan és lenyűgöző látványával. Az ilyen magasságon jellemző fenyvesek, és a néhol még az alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban látható lejtős rétek illetve legelők az állattartók jellegzetes faépítményeivel csodás látványt nyújtanak. Esténként pedig a táj települései, mint megannyi ékszerdoboz világítanak a csillagos éjszakában. Mindezen látványosságok mögött pedig meghúzódik a híressé vált vendégszeretet.

Nos, az említett síterep közel kétszáz kilométeres pályarendszerével minden igényt kielégítő lehetőségeket és kikapcsolódást biztosít az érdeklődőknek csaknem május elejéig. Szerencsénkre anno a szezonnyitó napra érkeztünk, amely általában december elejére esik. A számtalan kikapcsolódási lehetőség kavalkádjából érdemes kiemelni az úgynevezett husky-s kutyaszános programot. A nemzetközi versenyeken induló Laurent az egyik sípályák szomszédságában műveli ebbéli szolgáltatását, összesen 16 alaszkai és szibériai fajtájú kutyával. Büszkén mesélte túránkon, hogy többek között indult már Magyarországon is nemzetközi versenyen, ahol általában bő száz csapat illetve versenyző méretteti meg magát. A téli szezonban pedig napi tíz alkalommal mintegy ötven kilométert tréningezteti hűséges állatait, hogy majd aztán sikereket érjen el velük. Csupán megjegyezzük, hogy egy három hónapos husky mintegy ötezer eurót kóstált akkor, következésképpen egy nem igazán olcsó vállalkozás igyekszik pihenésre késztetni a sízésben elfáradókat.

Ennél is híresebb a régió az úgynevezett speeding siratófalként is elnevezett lesikló pályának köszönhetően, ahol a legbátrabb startolók már 250 km/h feletti sebességgel is felhívták az érdeklődők figyelmét. Vars lakói nagy elismeréssel adóznak egykori világbajnokuk, Philippe Billy személyét illetően, aki hosszú ideig birtokolhatta lesiklásban a gyorsasági rekordot 243,91 km/óra teljesítménnyel. Természetesen e helyütt állította fel ezt a csúcssebességet, amely pálya a világ legmeredekebb jelzőjét viselheti magán.

Ha valaki már elszánta magát egy franciaországi utazásra – akár egy hosszú hétvégére – annak feltétlenül érdemes a sajtok és különböző tejtermékek világát megismerni. Egyszerűen azért, mert az kihagyhatatlan a tradíciók miatt. Sőt, ha a másik népszerű sícentrumot, Orcieres-t néztük ki magunknak, akkor gyakorlatilag félúton a csodálatosan metszett platán fasorok között juthatunk el Fromagerie Ebrard joghurt- és sajtüzemébe. Itt naponta négyezer liter tehén-, juh- illetve kecsketejet dolgoztak fel ott jártamkor. A 16 féle joghurtból például több mint húszezer darabot állítottak elő, ami az ő technológiájukkal – a beérkezett nyers tejtől számítva a dobozolásig – mindösszesen hat óra alatt készült el. A családi kisvállalkozásban csak hét fő volt az állandó dolgozó, s ha szükséges, időszakosan többet is alkalmaztak. Természetesen a termékeik döntő hányadát a környékükön, nevezetesen Provance tartományban értékesítik, de már Párizsban is találtak visszatérő vásárlóra. Ragyogó tisztaságú hűtőtárolójukban a magyarok számára kuriózumnak számítanak a félméteres átmérőjű, tíz centiméter vastagságú sajttömbök, amelyek évjárat szerint sorakoznak a polcokon. Információink szerint a franciáknál meghatározó jelentőségű tejfeldolgozó üzemek az Alpok hegyvonulatának völgyeiben találhatók, a tulajdonképpeni síparadicsomok árnyékában, az úgymond hóhatárokon.

Mint tudjuk, Franciaország keleti határán húzódnak az alpesi hegyek, élükön kontinensünk legnagyobbjával, a Mont Blanc varázslatos csúcsával. S máris elérkeztünk Orcieres település 1850 métertől induló síterepeihez, ahol két témában is világrekord született. Az egyik a Telemix első, úgymond hibrid sífelvonó rendszere, ahol a kabinos zárt fülkék váltakoznak a hatüléses liftekkel. A másik a Zipline, amelyen madárszerű, fekvő tartásban szárnyallhatunk rekord hosszúságú, 1,8 kilométeres, mintegy 150 m-es szintkülönbségű drótkötélpályán. S mindezt 3 percen keresztül élvezhetik az adrenalin-vágyó bátrabbak. Hasonlóan izgalmas óriási élményekben lehet része a kígyószánt választóknak is, ahol 10–15 db műanyagból készült, speciális ülőke egymás mögé kapcsolásából álló „vicces vonat”-tal indítja különleges útjára a kapitány a csoportot. De a további lehetőségek között is megtalálhatók a különleges élmények, mint a lovas sízés és a tavi jég alatti búvárkodás – sok egyéb mellett. A hétszáz autót befogadó új parkolójuk szomszédságában pedig egy szupermodern komplex szórakoztató centrum várja a látogatókat korcsolyapályával, uszodával, wellness lehetőségekkel, szaunákkal, diszkóval és bárral, illetve bowlingpályák tucatjával.

S ami a lényeg: mindezt szívből ajánlhatjuk olvasóinknak abban a reményben, hogy – a vírus s okozta alaposan megváltozott világunkban – hamarosan vége lesz ennek a pandémiának is nevezett őrületnek. S tavasszal már talán tervezhetjük is – a korábban megszokott életvitelünk szerint – akár a francia kiruccanást. Garantálhatjuk, hogy megéri!

Szalay Attila

tabs-top
More in Sport
Az alma nem esik messze…

….természetesen a fájától, ahogy mondani szokás. Merthogy a következő írásunk szerint Apa és fia együtt emelik az aktákat illetve a...

Close