A győri színház örökös tagja Schwimmer János (70)
Az ének a lelki gazdagság alapja. Szolmizáción felnőni egyet jelent a magyar zenei nyelv elsajátításával. Schwimmer János magánénekes a Győri Nemzeti Színház operett tagozatának immáron bő négy évtizede (1981 óta) az oszlopos tagja, ahol jelenleg is – több mint tíz éve – úgymond mesterként is segíti a zenei munkát. A művész az idén töltötte be a 70. életévét, így indokoltan megérdemli a méltatást! Az opera műfajba kívülállóként ugyan alaptalanul kerülve – szerencsémre azért egy hosszú interjú révén – az alábbiakban betekintést adunk főszereplőnk életútjába. Kölcsönözve illetve idézve a közérdeklődésre számot tartható fejezeteket, természetesen a teljesség igénye nélkül – a nagy terjedelme miatt…
-Lukács Gyöngyi a világhírű magyar drámai szoprán egyszer azt nyilatkozta: „tizenhat éves voltam, amikor Jevgenyij Nyesztyerenko kurzust tartott a Zeneakadémián és a győri konzi ének tanszaka kollektíven felutazott az eseményre. Az énektanárom, Schwimmer János (Isten áldja Őt ezért!) rábeszélt arra, hogy énekeljek ott.” Emlékezzünk erre vissza, ha kérhetem!?
–Lukács Gyöngyi volt az egyetlen a tanítványaim közül, akinek munkásságát Kossuth-díjjal jutalmazták. Persze ez nem jelenti azt, hogy a többi növendékem nem ért el sikert. Gyöngyi 15 évesen kezdte el énektanulmányait a győri konzervatóriumban. Két tanszakon is tanult: a zongora és a zeneszerzőin. Majd ezeket leadta, mert nem győzte energiával, hiszen ezen kívül az énekkarban is énekelt, és rendszeresen koncertezett. Gyöngyi különleges kincs volt; és számomra az jelentette az óriási felelősséget, hogy a jövő operaénekesétől ne vegyek el semmit, amit ki tud magából hozni. Nyesztyerenkót pedig mindig is rajongással figyeltem, s énekkurzusain azt tapasztaltam, hogy azok utolsó óráiban a hallgatóságból bárkit meghallgatott, és elmondta véleményét. Rábeszéltem Gyöngyit, hogy ő is énekeljen a kurzus utolsó napján. Musette keringőjét énekelte és Csajkovszkij egyik dalát. Nyesztyerenko mindenkiről az éneklése után röviden elmondta a véleményét, Gyöngyit viszont arra kérte, hogy a meghallgatás után maradjon a teremben. Ezután közölte vele: „fölveszem Önt a moszkvai Csajkoviszkij Konzervatóriumba. Szeptembertől várom”. Gyöngyi leérettségizett, majd utána kiment Oroszországba, s ott szerzett diplomát.
A győri Dallos-Nyers Boglárkát az Eurovíziós Dalfesztivál hazai versenye, a 2014-es Magyar Dal döntőbe jutott indulójaként ismerte meg az ország, holott a tehetséges lány már korábban második helyezést ért el az Europop Fesztivál nemzetközi versengésén. Tudtommal neki is az énektanára volt.
–Bogi a győri színházban kis gyermekként nagyon ügyesen táncolt; a Dzsungel könyvében volt az egyik kis majmocska. Néhány év múlva befejezte a táncolást, s angol számokat kezdett el megtanulni. Megkerestek, hogy hallgassam meg. Olyan perfekt angol kiejtéssel és stílusérzékkel énekelt kislányként, hogy azt mondtam: nagyon szívesen foglalkozom vele, azzal a kikötéssel, hogy mivel még nem mutált, ezért hangképzés órát nem adok neki, hanem csak a zenével foglalkozunk. A lényeg, hogy könnyedén énekelje, amit szeretne, s azon, ha kell, javítunk. Alkalmanként órát vett tőlem, és a mai napig együtt dolgozunk. Annyira a zenén és a stílusérzékén keresztül bontakozott ki, hogy tőlem szinte stílust alig tanult, a ritmusvilágot, a pontos intonációt ismertettem meg vele, s arra bíztattam, felszabadultan énekeljen. A 13-as ház című számot remekül adta elő. Már egy új csapattal dolgozik, neki szereznek számokat, s Bogi írja a dalszövegeket.
Minden zenei műfajban tanít?
–Nincsenek számomra műfaji határok, mert azok könnyen átjárhatók. Persze, ha valaki nagyon rockosan akar énekelni szoprán tartományban, akkor arról lebeszélem. A hangképzésben a felszabadult, könnyed éneklést tartom lényegesnek, szinte a tanítvány beszédhangjából kiindulva. Nem értek egyet azzal, hogy az éneklés felerősített beszéd. Ennek szinte az ellenkezője igaz. Vannak olyan énektechnikához kapcsolatos gondolataim, amelyekhez ragaszkodom. Sok színésszel, énekessel dolgozom. Néhányuk olyan szépen énekel népdalt, hogy sokszor azt mondom, ezt még egyszer kérem. Az egyik lány, úgy énekelte a népdalt, csak tiszta forrásból, hozott anyagból, annyira érzelem teljesen, hogy kíváncsi voltam rá, hogy másodjára miként tudja elénekelni. Sokszor tehát én tanulok a hallgatóim produkcióiból.
A Győri Nemzeti Színház énekmestere. Mi a különbség az énekmester és az énektanár között?
–Semmi különbség nincs a kettő között, csupán az énekmester kifejezés elegánsabb. Valószínűleg azért döntöttek az énekmesteri elnevezés mellett, mert ha valaki meghallja azt, hogy énektanár, akkor az általános iskolai énekórák oktatóira gondol. Az énekmester egy színházban képzett, profi operaénekesekkel foglalkozik. Jöhet hozzám az operaénekes, én is és természetesen a színház vezetése is kérheti őt erre. Főleg akkor, ha egy bemutatót terveznek, s meg akarják tudni, hogy az énekes alkalmas-e a szerepre.
–Vannak olyan tanárok, akik növendékeikkel rendszeresen beszélgetnek azok álmaikról, jövő-terveikről, félelmeikről, sőt, magánéletükről is. Mennyire kell egy énektanárnak pszichológusnak is lennie?
–Úgy kell az énektanárnak pszichológusnak lennie, hogy a növendéke ezt ne érezze. Empátiával kell rendelkeznie, s ismernie kell minden egyes tanítványának az erősségét, s úgy kell fejlesztenie. El kell érnie, hogy, akivel foglalkozik, minden egyes énekóráról sikerélménnyel távozzon. A hangzókon is sok múlik az éneklésben. A magyar hangzókészlet pedig feladja a leckét. Nyelvünk kevésbé dallamos, mint az olaszoké. A hangképzést személyre szabottan művelem. Nagyon sok „eretnek” instrukcióm van. Előfordul, hogy azt mondom: „ne artikuláljon annyira, beszédszerű pontossággal. Most ne az érthetőségre törekedjen, hanem a dallam ívét énekelje.” Tehát győzzön a zene. Természetesen lényeges az artikuláció, ami a mássalhangzók impulzustechnikája.
-Megfelelő színvonalú az általános- és középiskolai énektanítás?
–Nem kerülöm meg a kérdésre a választ, de azt elöljáróban el kell mondani, hogy az éneklő ifjúság színvonala nagyon magas. Húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a fiatalok ilyen hatalmas mennyiségben találkozzanak a kedvükre való énekfelvételekkel. Most, ha hall valaki egy számot, akkor az interneten számos feldolgozásban meghallgathatja. A legjobbat választja ki, s az alapján énekel. A tehetségkutató programok is a muzikális énekanyag gazdagságát bizonyítják. Az énekoktatásra rátérve: zenei általános iskolába jártam, s áldom Kodály Zoltánt. Ő a Hernád utcai zenei általános iskola működését évente kétszer is kontrollálta. Mindennapos volt az énekóra, és még valamilyen hangszeren is tanulnunk kellett. Minden gyerek kapott egy furulyát az iskolától, s mellette szolmizáltunk. Szolmizáción felnőni egyet jelent a magyar zenei nyelv elsajátításával. A nagyon modern darabok elsajátításánál is a szolmizációból kialakult hangközismeretem segített. A hangközlépésben sokkal otthonosabban mozgok, mert szolmizáción nevelkedtem. Ma újra rájöttek a zenei nevelés fontosságára, ahogy arra is, ha csak az alsó tagozatban bármilyen hangszeren tanul a gyerek, bizonyítottan jobban teljesít a többi tárgyból is. Kitalálták, hogy legyen minden nap ének-zene foglalkozás. Ami alapvetően jó ötlet, viszont a gyerekek annyira leterheltek; nulladik órára járnak, délután meg szakkörökre, edzésekre, hogy még egy órát tanuljanak. Csak abban az esetben lehet visszahozni a napi énekoktatást, ha leveszik a terhet a gyerekekről.
– Korábban előfordult, hogy valakinek a nevére mentek be az Operaházba. A fiatal énekesek közt vannak ilyen egyéniségek?
–Valóban a mai zenés színház egyik hiányossága, hogy a közönség nem egy híresség miatt vált jegyet egy előadásra. De vannak ellenpéldák is. Amikor az Operaház Faust előadásba beállt Rost Andrea, akkor arra sokan bejöttek. Bándi János és Komlósi Ildikó produkcióira is sokan kíváncsiak. Tudomásul kell venni, hogy a nagy magyar tehetségek külföldön énekelnek, s ők kint is húzónévnek számítanak. Az meg egyéni habitus kérdése, hogy valaki itthon, vagy külföldön szeret-e jobban énekelni. Melis György bár megtehette volna, de itthon énekelt, ahogyan Bede-Fazekas Csaba is. A világhírhez vezető út azonban igen rögös. Elég csak arra gondolni, mennyire intenzív a képzés az operatanszakon.
-Apropó, azt miért nem végezte el?
–Hat évet jártam a Zeneakadémiára, énekművész-énektanári szakra. Az első három évet Sziklay Erika művésznőnél tanultam. Engem, mint basszistát tanított ő, a koloratúr szoprán. Nem minden ponton volt ez fejlesztő hatással rám, s három év után, mikor Polgár László jött tanítani a Zeneakadémiára, megkerestem azzal, hogy ő legyen a tanárom. 1977-ben a tanárváltás igen nagy „eretnekségnek” számított. Polgár ezért úgy döntött, hogy csak akkor vesz át, ha Sziklay Erikával ezt meg tudom beszélni. Sikerült, és az ötödik év után, mikor diplomázhattam volna, akkor azt éreztem, hogy Polgár László irányítása alatt olyan jól fejlődöm, hogy kaptam még egy év „ráadását”. Ami költségvetési szempontból is nagy dolog, mert néhány millió forintot többletet jelentett a Zeneakadémia számára egy hallgató egy éves képzése. Mikó András ezután arra bíztatott, hogy felvételizzek az operatanszakra. Úgy éreztem, hogy hangilag nagy megterhelést jelentene számomra az operatanszakra járni, napi 5-6 óra éneklés nem tett volna jót a hangomnak.
– Miért pont Győrbe szerződött?
–A győri színház akkor erősítette meg az operatársulatát, ráadásul egy új épületben. Első és egyetlen vidéki színházi meghallgatásom volt. Fölvettek magánénekesnek, azzal a kitétellel, hogyha a rendező, vagy a vezetőség úgy dönt, akkor operettben, musicalben, prózai darabokban is játszanom kell. Lehet, hogy másoknak ez problémát okozott, de én örültem annak, hogy színész is lehetek. A színészi pálya számomra azért volt elérhetetlen, mert nem volt valami magas a tanulmányi átlagom. Így nem tudtam elképzelni, hogyha még be is kerülnék a Színművészeti Akadémiára, akkor miként tudnék megfelelni a követelményeknek. Győrben megvalósult az álmom.
.- Sőt még filmekben is szerepelt.
–Több magyar filmsorozat epizódjaiban játszottam. A legkedvesebb szerepem az 1984-es Uramisten-ben volt, amelyet Gárdos Péter rendezett. A Metropolitan Operából elhívott operaénekest játszottam, és Eperjes Károlyék asztalához kellett mennem frakkban, s elénekeltem a Don Giovanniból Leporello áriáját. Filmes geg volt, ahogy mint a szerepem szerint nagy operaénekest hívtak oda az asztalhoz. Bujtor István filmjeiben is szerepeltem. Nem dolgozott velem Győrben, de mint társulati tagot ismert. Amikor megkérdeztem, hogy miért éppen engem választott ki, akkor így felelt: „én tutira megyek, édesapám.” Egy mindenes figurát játszottam a Bujtor-filmekben, aki kissé népies volt, másfelől jó üzletember. A motoros sárkányrepülő vezetése közben még operaáriát is énekeltem…
-Tehát révbe ért. Senki sem akarta lebeszélni az operaénekesi pályáról? Édesanyja, mint zenekritikus, zenész, biztos ismerte ennek a hivatásnak a buktatóit.
–Édesanyám nem, de mások igen. Kezdetben zongorázni tanultam, de nem tudtam nehezebb darabokat óráról órára kigyakorolni. Így maradt a dzsessz, és otthon a hangversenyzongorán szabadon játszottam. A gimnáziumban megalapítottunk egy spirituálé énekegyüttest, a SchwimMericske Só-t. Az együttes elnevezése a tagok nevéből eredeztethető: Schwimmer János, Mericske Zoltán és Soós András. Mericske Zoli zeneszerzővel, egy ütős zenekar vezetőjével jelenleg is jó baráti kapcsolatot ápolok. Akkor még nem döntöttem az éneklés mellett, hanem hagytam magam sodródni. Az, hogy a Zeneakadémiát eredményesen elvégeztem, elégtételt jelentett számomra. Bár a tanítás akkor nem motivált annyira, de úgy gondoltam, lehet abban valami jó, hogy én mondjam meg, hogy ki miként énekeljen. Negyedik és ötödik évfolyamban már kötelező jelleggel kellett növendékekkel foglalkoznom, s ötödik év végére vizsgatanítást írtak elő. Akkor kezdtem el megszeretni az énekoktatást.
-Tudomásom szerint a mai napig érdeklődik az elektronika logikai része iránt.
Kikapcsolódást jelentenek ezek a kapcsolások?
–Hogyne! Sokszor azon gondolkodom, hogy mikor lesz annyi időm, hogy barkácsoljak, hogy megjavíthassak egy lámpát, vagy, hogy átforrasszak egy berendezést. Lehet, hogy nevetségesnek tűnök egyesek szemében, de a mai napig legózom. Ezzel is a logikai képességeimet fejlesztem. Nemrég jártam a bolhapiacon, és 50 forintért vettem meg azokat a fogaskerekeket, amik a mai készletben már nincsenek benne. Hihetetlen, hogy milyen logikai elem egy szerkezetben a fogaskerék.
-Egy énekmesternek is van mestere, akinek kikéri a tanácsait?
–Sajnos nincs, de szerencsémre olyan remek mestereim voltak, akiknek fel tudom idézni a reakcióit éneklésemmel kapcsolatban. Ilyen volt Nyesztyerenko, aki a szláv éneklési technikát kiválóan valósította meg az ő varázslatos hangszínén. Mircea Breazu baritonista, csodás énektanár–ő már az égi színpadon játszik – a Kolozsvári Román Operából havonta feljött Budapestre tanítani. Hozzá is járhattam. Több énekkurzuson vettem részt, így Hans Hotterén, Hertha Töpperén és Pavel Lisitsianén. Az utóbbi Weimarban került megrendezésre. Carelli Gábor magyar származású amerikai operaénekes, lírai tenorista kurzusát Budapesten hallgattam. Ő az olasz éneknyelv varázsát temperamentumosan közvetítette felénk. A nagy mesterekkel való találkozások komoly szakmai útravalóval láttak el. Szomorúsággal tölt el, hogy jelenleg énekesi pályám nem annyira intenzív, hogy külön kéne énektanárhoz járnom. Korábban nagyon szó szerepeket kaptam operákban, operettekben, musicalekben, prózákban, s húsz áve bíztak meg az énekmesterséggel –emiatt nincs okom panaszkodni. Idén a győri színházban nem játszanak operát. A Háry János zeneileg nagyon igényes és zeneileg nagy formátumú daljáték, mégis az operát kiváltja. Régebben az opera -és az operett előadások miatt váltottak sokan bérletet. Amikor egy igazgatóváltás után nem volt egy évadon át operett, akkor hétszázzal csökkent a bérletesek száma. Így a következő évadban már játszottak operettet, s idővel a musical műfaja tömegeket vonzott. Most a győri színház történetében a legmagasabb a bérletvásárlások száma, mert olyan jók az előadások. Tehát mostanában nem éneklek sokat a színházban, ebben az évadban abszolúte nem, de olyan sokat foglalkozom tanítással, hogy a technika megmutatása közben eleget éneklek.
-Nyugdíjas éveiben átgondolja, hogy megérte-e ezt a pályát választania?
–Naponta megélem azt a pozitív életigenlést, amit a színház hihetetlen komplexitása idéz elő bennem. Az elmúlt évtizedek alatt számos műfajban mindig örömömet leltem, s ehhez jött az énektanítás. Már gyermek koromban is szerettem megosztani az ismereteimet. Később mindig pozitívan ítéltem meg mások éneklését. Ezt megalapozta az, hogy zenei környezetben nőttem föl. Anyukám sokat vitt koncertekre és az Operaház előadásaira – azért is, hogy ne legyek otthon egyedül, mert édesapám korán meghalt. Ezekből a gyökerekből nőtt ki a tanári és énekesi életfám. Tehát nem gondolom azt, hogy más hivatás ennyire boldogsággal töltött volna el…
Szalay Attila
Rövid bibliográfia
Schwimmer János operaénekes, a Győri Nemzeti Színház tagja 1954-ben született. Tanulmányait 1975 és 1981 között a Zeneművészeti Főiskola énekszakán végezte. Tanárai Sziklay Erika és Polgár László voltak. 1981-től a győri színház magánénekese. Főbb színházi szerepei: Sparafucile (Verdi: Rigoletto); Colline (Puccini: Bohémélet); Masetto (Mozart: Don Giovanni); Ferrando (Verdi: Trubadúr); Biberach (Erkel: Bánk bán) Cillei (Erkel: Hunyadi László); Franke (ifj. J. Strauss: A denevér); Zuniga (Bizet: Carmen); Ping (Puccini: Turandot); Második őrtálló (Mozart: A varázsfuvola); Carnero (Strauss: A cigánybáró).
Filmszerepek: Konyec – Az utolsó csekk a pohárban (2006); Szabadság, szerelem (2006); Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor (2002); Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke (2001); Komédiások – Színház az egész… (2000); Kisváros (1993); Szomszédok (1993); Öcsi, a sztár (1988); Uramisten (1984). 1981-ben kezdte az énektanítást a győri konzervatóriumban, majd a főiskolán. 1990 óta a színház énekmestereként minden műfajban segíti éneklő kollegáit. A Pesti Magyar Színiakadémia hallgatóit is tanítja egyéni hangképzés órákon.
Related Posts Title
Rekreátor magazin. Alapítva 2006. |
