A balatoni hajózási szezon megnyitása

A bolond áprilisi időjárás igencsak megtréfálta az április 16-án (Nagyszombaton) rendezett sajtóeseményen résztvevőket. A megtévesztő napsütés ellenére az erős szélben szinte dideregtek a meghívottak. Szerencsére a Szent Miklós hajó fedélzetén ezt már nem észleltük, de a megérkezés után Balatonfüreden rendezett városi ünnepi műsoron már nagyon is keresték az emberek a szélvédett helyeket. Igaz, a pergő műsornak sikerült elnyomni a hideg miatti bosszankodásunkat.

A Szent Miklós hajó fedélzetén – útban Siófokról Balatonfüredre – Veigl Miklós vezérigazgató (BAHART) tartott szezonnyitó sajtótájékoztatót. Beszámolójából megtudtuk, hogy a tavalyi évet a világjárvány ellenére jó eredménnyel, közel 4 milliárd forintos árbevétellel zárta a BAHART. A kompokon 1,82 millió, a személyhajókon 650 ezer ember utazott. Szó esett a 2-3 éve elindított flottafejlesztésről is, aminek köszönhetően idén már egységes arculatú és komfortfokozatú hajók szállítják az utasokat. Az állami tőkeemelésnek köszönhetően 5,7 milliárd forintból két új komppal és két új katamaránnal bővül a flotta. Ha a Balaton vízállása lehetővé teszi a vízeresztést a Sión, egy komp és egy katamarán már május közepén megérkezhet, és nyáron munkába állhat.

Megtudtuk, hogy változik a menetrend a BAHART személyszállító hajóin. Május közepétől a keleti medencében a megszokott Siófok–Balatonfüred–-Tihany útvonal helyett közvetlen járatok indulnak Siófok-Balatonfüred, valamint Siófok–-Tihany között. Arra is felhívta az előadó a figyelmet, hogy a társaság programhajó kínálatában augusztusban a korábbi heti 2 helyett heti 3 „bulihajó-járat” indul a legtöbb kikötőből. Bővül a gyerekeknek szóló Varázshajó választék is.
Bizonyára az is jó hír, hogy változott, -– egyszerűsödött – a Bahart honlapja, és májustól beindul az online jegyvásárlási lehetőség. A társaság bővítette partneri kapcsolatait is, aminek köszönhetően színesedik program- és büfékínálata. A partneri kapcsolatok bővítését jól jelzi, hogy folytatódik a BAHART szolgáltatásainak fejlesztése, a büfékben neves balatoni borászatok borai és helyi kézműves sörök is kaphatók lesznek. A hagyományos programválasztékot a partnerek közös programjai színesítik: koncertek, bulik, kulturális, sport- és gasztroesemények.
Balatonfüredre megérkezve a kikötőnél az első hajó fogadására rendezett ünnepségen Bóka István polgármester, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke kitért arra, hogy világjárvány idején kevés gazdasági ágazat hozott akkora áldozatot, mint a turizmus. Méltányolta, hogy a balatoni vállalkozók és önkormányzatok a jelentősen csökkent bevételeik mellett is helytálltak.
A két másik nagy Balaton-parti város, Siófok és Keszthely képviselői a tópartot és a kikötőket érintő fejlesztéseikről adtak tájékoztatást. Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke kiemelte, miszerint a BAHART szerepe abban is jelentős, hogy összeköti a balatoni településeket.

Veigl Gábor vezérigazgató az útban Siófokról Balatonfüredre,a hajón tartott sajtótájékoztatón elhangzottakat némileg lerövidítve adott ismertetést a didergő egybegyűlteknek.
Kontrát Károly (Fidesz), a balatonfüredi térség országgyűlési képviselője rámutatott arra, hogy a Balaton az ország legnagyobb turisztikai értékének tekinthető.

Az elhangzott beszédek, előadások mellett az eseményt még színesebbé, emlékezetessé tették a látványos kulturális, zenei programok, a fúvós zenekar csodás játéka, a lelkes helyi kórus fellépése, az ünnepélyes – szezonnyitó – zászlófelvonás feszes katonás tisztelgés mellett. Nem beszélve a himnusz és szózat a rideg, áprilisi szélben vacogva is szívet melengető hangjairól.
Ezt követően a Szent Miklós hajó sétakört tett Balatonfüreden, de biztosítva volt a Siófokra korábban visszautazók számára 3 időpontban induló hajó. A hajó zsúfolt belső terében a nagy himbálózás, viharos szelek ellenére mindenki elégedettséggel – és nem tengeri betegséggel – tért vissza. Méltó volt ez az ünnep a 176. balatoni hajózási szezon megnyitására.

K. T.

tabs-top
More in Életmód
Tapolcai Örömtánc találkozó

Nemrég az ország számos településéről kelt útra Tapolca irányába több tucat nyugdíjas/szenior úgynevezett örömtánc találkozóra. Ezzel a kis információval csupán...

Close