Az „öröm” rózsaszínű gyertyája

Egy év telt el a tavalyi cikk megjelenése óta, és már ismét elmúlt advent harmadik vasárnapja, és ismét meggyújtottam a rózsaszínű gyertyát…

A szomorúságom, amelyet fiam elvesztése jelentett, ma is csillapíthatatlan fájdalom, amit igyekszem a világ előtt titkolni, mert azt hiszem, ez főleg énrám tartozik…

Emlékeztetőül  az egy év előtti cikk:

“Tegnap volt advent harmadik vasárnapja, amikor a rózsaszínű gyertya meggyújtásával várhatjuk a megváltó eljövetelét.

Megcsendesült lélekkel gyújtottuk meg a gyertyákat, immár a két lila mellett a rózsaszínűt…

Nálunk nemcsak ezek a gyertyák égtek tegnap, hiszen fiam halála beárnyékol minden ünnepet, december 12-én két hónapja lesz, hogy ő már nem a földi életben létezik. Egy fehér gyertya napokon át őrá emlékeztetett, – és fog még nagyon sokáig – …

Amíg a lila gyertyák égtek, valahogy könnyebb volt, hiszen a bűnbánat sokkal közelebb áll hozzám, mint az öröm…

Sajnos az öröm, mint fogalom teljes mértékben eltűnt a fogalomtáramból…

Nagyon nehéz így várni a Karácsonyt!

Apró kis fény, hogy a bátyám legkisebb unokája – a Föld túloldalán – ezekben a napokban látta meg a napvilágot, így egy kedves kis lélekkel gyarapodott a családunk.

Azt a hatalmas űrt, amit Fiam halála okozott, még az ő áldott érkezése sem képes betölteni.

Így aztán az öröm vasárnapján én sajnos nagyon szomorú voltam. Elnézést kérek mindenkitől, akit ezzel talán sérthetek!

Egyelőre képtelenségnek látszik túlélni ezt a veszteséget.

Azt kívánom, hogy akinél csak lehet, lobogjanak boldogan a rózsaszínű gyertyák!”

Az a tündéri kisfiú, bátyám unokája már egy éves. Gyönyörű gyermek, boldog család, kár, hogy nagyon távol élnek tőlünk. Hamarosan kistestvér érkezik hozzájuk…

Az elmúlt nyáron megszületett dédunokám, egy bájos kislány, akit eddig csak fényképen láttam… Remélem, hogy előbb-utóbb megölelhetem!

Férjemmel kettesben várjuk Jézus születését, a közelgő ünnepet..

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék