AMBROSIUS: A világ első számú KÁLIUM KLORID termelője Israel.

AMBROSIUS: A világ első számú KÁLIUM KLORID termelője Israel.

Gondolom a “só dolog” egy kicsit hihetetlennek tűnik, legalábbis ép ésszel felfoghatatlan egy story…

Ezzel én is így voltam…de sajna ez van !

Gyakorlati példát is tudok mondani…imádom a sózott és pörkölt magokat !!!! Mogyoró, mandula, tökmag…stb. Ezzel bizton nem vagyok egyedül ! Kipróbáltam sok cég termékét, de leginkább a MOGYI volt az ami minden tekintetben bejött !!! Tökmag, szotyi, mogyoró…stb ezt ropogtatva szerettem filmeket nézni. Csak egy fura dolog volt, amint benyomtam fél kiló sózott tökmagot valahogy mindig érzékeny lett a szám körül a bőröm ! Mintha kimarta volna a só az ajkaimat ! De gyorsan elhesegettem ezt a gondolatot, mert a só miért lett volna maró hatású ?! Aztán a sors úgy hozta, hogy kaptam Belgiumból is egy nagy zacskó sós mogyorót amit együltömben fel is faltam ahogy az várható is volt tőlem…csak most jön a bökkenő, EGYÁLTALÁN NEM MARTA AZ AJKAIMAT A BELGA SÓ !!!!! Azóta már azt is tudom, hogyha a kádba vizet engedve öntünk bele egy kis “boltisót” és az netán felmarja a bőrünket (bepirosodik és érzékeny lesz) akkor az bizony KÁLIUM KLORID jelenlétére utal ! Milyen megható, ugye ? Hogy is adják elő, a túl sok NaCl helyett együnk inkább KCl-t mert az egészségesebb ????És ezek az emberek mondják magukat orvosnak ? Sőt menjünk tovább. MTA. Több, egymástól független embert is megtaláltam a neten akik a saját történetüket is előadták és sok esetben ez mind egyfajta figyelemfelkeltést, feljelentést vont maga után, természetesen az MTA felé, hogy ugyan már kedves tudós urak, mondjanak már valamit ezen bonyolult helyzet tisztázása végett !!!!! Ha valakik, hát maguk aztán csak tudják mi az ábra ? A bíróság meg ugye, nem tekinthető szakértőnek ezen területen, Ők kihez is fordulhatnak ezen jeles ügyben, hát az MTA-hoz ! A kör pedig itt be is zárult ! Mellesleg jegyzem csak meg, hogy Dr. Pap Lajos szívsebész a saját elmondása szerint is Káliummal állítja meg a szívet a műtétek előtt, de ezt már írtam egyszer….de ezek után pont egy MTA-s ne tudna erről a témáról bármit is mondani érdemben ???!!!! Vagy talán nem akarnak ?! Jó ez így ahogy van ? Pusztulunk, hullunk, mint az őszi legyek, nyugdíj előtt vagy után egy pár éven belül és senki, de senki nem tudja, hogy vajon mitől ? És ilyenkor hol van az MTA ? Nem ennek kellene az elsőbbséget élveznie mindennemű project előtt ???!!!!

Apropó, MTA…Ki tudna nekem akár csak egy dolgot is említeni az elmúlt mondjuk 20 év távlatából ami csak egy picit is megnövelte a magyar állampolgárok életét, minőségét, valami újszerű találmányt, egy új ötlet vagy bármit ! Ami a mi érdekünkben lett kitalálva, ami nekünk jó, a magyaroknak, Magyarországnak, az embereknek, a világnak ? Kérlek, kérlek, kérlek !!!! Ugyanakkor meg azt hallom, hogy bő gatya, meg fütyülős barack…no és persze ne feledjük a finnugor nyelvcsaládot vagy nyelvi rokonságot sem ! No, mindegy, csak hangosan gondolkoztam.

No, de térjünk vissza az eredeti témához…

Az elmúlt években sok-sok esetben hajnalig túrtam a netet, nem tudtam, vagy inkább nem akartam elhinni, hogy atyámat szép csendben eltették láb alól….de vajon kik és miért tettek ilyet ? Miért kellett ezt tenni ???? Kinek volt Ő útjában ???? És vajon nekem is meg a kis családomnak is ezt a véget szánják ???? MIÉRT ?????

Aztán szép lassan estek le a tantuszok….

– A világ első számú KÁLIUM KLORID termelője Israel….ühüm…

- Nézzük tovább, a CIA és KGB jelentése szerint Israel nem tartható fent tovább, kb 25 éven belül fel kell adni…az egyre erősödő ellenséges környező államok (Irán) pont egy lehetséges ok…

- a jövő nagy kincse nem az olaj és az aranya lesz, hanem a VÍZ !!!!! No, nálunk, meg az egész Kárpát medencében ha más nem is, de víz az biztosan van…(mégis nálunk kb. 3x annyi az ára, mint afrikában….hogy is van ez ???)

Szóval száz szónak is egy a vége, kezdett összeállni a kép, miszerint atyám nem véletlenül halt meg, fulladásos halált, teljes keringés összeomlással fűszerezve….az ember pont erre vágyik, nem ? A szép még az volt, hogy leballagtam az alagsorba a boncnokhoz is, ugyan mondá má’ el mi ferde péló történt már egy sikeres sportemberrel, akinek olyan szíve volt, mint egy bikának ? Még a beceneve is az volt, hogy medve…nem sok nála erősebb embert ismertem, és most nem vagyok elfogult…

A boncnok első kérdése az volt, hogy “…fönt mit mondtak ?…” Szép mi ? No, akkor már tudtam, hogy ez a doki pontosan tudja, hogy mi az ábra, de pont ezzel az erővel nem fog sz-rt sem mondani ! Így is lett ! Mondjuk az feltűnt, hogy az intenzív osztályon mindenféle beteg volt és mindegyiknek sok-sok cső volt bekötve, mindenhova… Atyámnak csak egyetlen csóri kis infúzió csordogált, most már tudjuk 30 egység Na és 1 egység K-val ja és persze desztvízben mindez….No, talán ez sem véletlen ??? Vajon mit is akartak itt ezzel tenni ?

A másik fura dolog az volt, hogy 24 órán belül halt meg a kórházban, ilyenkor a rendelet szerint egy orvosi konzíliumnak kell összeülnie és a boncolást maradéktalanul elkezdenie, ugyanis fennáll a veszély, hogy idegenkezűség történt, vagy más szakmai hiba a kórház oldaláról….szóval eltették-e láb alól a delikvenst vagy csak elszenderült magától…No, hát ez sem történt meg, csak valamikor egy hét múlva az előbbiekben leírt boncnok, vagy patológus és gondolom egyedül….A kálium meg ugye 3 nap után nyomtalanul eltűnik…a fekete angyalt pont ez a dolog fedezte és soha rá nem jöttek volna ha éppen nem Ő mondta volna mindezt el, magától…

Ezután fél évre hallottam meg Tejfalussy András hangját és infóját a sóról….azonnal tudtam, hogy ez történt atyámmal is, egyeztettem a tüneteket amiket mi tapasztaltunk nála és egyértelmű volt a recept…de még mindig ott motoszkált a kérdés bennem, vajon… MIÉRT IS ????

A durva az, hogy ennek többszáz éves történelmi múltja van, de ne félj nem kezdem ezt ecsetelni, nézzük inkább a “jövőnket” ! Bár itt ne legyél optimista….ajánlom a YOUTUBE-on az IRON WALL-t megtekintésre…valami ilyesmire számíthatunk mi is….

De más is erre az okfejtésre jutott és sokkal jobban összeszedte a dolgokat, így ezzel nem kínlódnék hanem csak beillesztem az infót Neked is…de előtte azért kapaszkodj meg, azért ez sem lesz piskóta !

Akkor hát lássuk is az irományt …

Dr. Nagy Levente: Magyarország totális feltérképezése a birtokbavétel előtt?

andrelowoa

Bizonyára emlékszünk arra, hogy a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, Magyarországon kutatási célú robbantásokkal feltárták, mit rejt a föld mélye. Természetesen mindezt állami finanszírozással, vagyis a mi pénzükből hajtották végre.

Ekkor jöttek rá, merre húzódik a könnyen kiemelhető termálvizek vonala, hol vannak a legnagyobb földgáz , valamint kőolaj lelőhelyek és sok egyéb ásványkincs. Ekkor elkészült Magyarország geológiai ásványkincseit nagy vonalakban leíró térképe.

Telt-múlt az idő. Jöttek a külföldi befektetők és elkezdtek kőolajat, földgázt és minden más egyebet keresni kies hazánkban. Teljesen véletlenül minden alkalommal oda fúrtak le, ahová kellett, azt találták, amit kerestek.

Mázlisták voltak. Vagy pontosan tudták, mi rejtőzik a magyar föld mélyén?

Ennek az átverésnek a legnagyobb példája a Makói-árokban rejtőző gázkincs. Jött egy kanadai cég, fillérekért megvásárolt egy földterületet, végzett egy próbafúrást és elképesztő mennyiségű földgázt találtak. A politikusok bagatell összegért eladták a kitermelés jogát a hittestvéreknek. Miért? Hát mert “egy ilyen kutatás óriási anyagi befektetést igényel és bizonytalan a kutatás eredményessége.”

Mekkora pofátlanság!

A “befektetők” egy kész térképpel a kezükben bejárták az országot és az állam pénzén végzett kutatások eredményeit felhasználva felvásárolták azokat a földeket, amelyek alól kitermelhették azt az ásványkincset, amire szükségük volt.

A kőolajon és a legfontosabbon, a földgázon kívül találtak és kitermelnek azóta is több ritka ásványt. Persze ezekről az ásványokról mi, magyarok alig tudunk valamit…

Ez volt régen és mi van napjainkban?

Fontos a kőolaj, fontos a földgáz, de napjainkra legsürgetőbbé az emberi fogyasztásra alkalmas víz felmérése vált. Az ivóvíztartalék két részre osztható: felszíni és felszín alatti vízkészlet.

Vegyük a felszín alatti vizeket.

Az alábbi érdekes dolgokat egy kutatásban résztvevőktől tudtam meg. Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez év tavaszától egy multi megrendelésére ismét kutatásokat végeznek. A kutatás ebben az esetben 700 négyzetkilométerre terjed ki. Ez egy rendkívül aprólékos feltérképezést jelent. Teletűzdelik a földeket apró szondákkal és különböző rezgésszámú hullámokkal kutatják, mit rejt a föld mélye. Mivel a kutatást egy multi rendelte meg milliárdokért, a vizsgálatok “nem ismernek határokat”, magyarán a teljes Kárpát-medencére, vagyis a Történelmi Magyarország teljes területére kiterjed. (Ma már mindenki tudja, hogy a Kárpát-medence olyan, mint a bibliai Kánaán. Magas hegyek védik, bővizűek a folyói, kiváló a termőföldje és itt találhatóak a föld legjobb ásványvizei, gyógyvizei) Ha úgy esik, a kutatást folytatják a szomszédos Kis- Antant országokban. Elvégre az Unióban élünk …

A speciális járművek egy része

A kutatás a különböző rezgésszámú hullámok visszaverődési elvén működik, amikor ezek a mélyben találkoznak bizonyos anyagokkal.(Minden anyag saját rezgésszámon rezeg és ennek a hullámhosszával kívülről “eltalálva”pontosan feltérképezhető a kiterjedése a földkéregben) Ezek vizsgálatok kis energiákkal működnek, kárt nem okoznak a kutatás alatt, egyszerű fizika az egész, tehát pl. a HAARP rendszerhez semmi köze. Legfeljebb a vakondokok lesznek aktívabbak egy kicsit …

A rendszer négyzetrácsos elven vizsgálódik, a szondák egymástól 250 méter közötti távolságban vannak lefektetve. A feltárás rendkívül részletes. Azokon a helyeken, ahol a domborzat, valamilyen tereptárgy, vagy a növényzet akadályozza a méréseket, ott apró robbantásokat végeznek, mélyen a földbe

A mérések legalább két kilométer mélységben tárják fel aprólékosan a földet, hajszálpontosan kielemezve, mit rejt a talaj mélye. Az adatokat számítógép összegzi és Budapesten dolgozzák fel, az eredményekhez nem igazán férhetnek hozzá se a mérést végzők , se a földtulajdonosok, se az önkormányzatok. A kutatást végzők elmondása szerint sok mindent kimutatnak, olajat, gázt és vizet keresnek elsősorban. Az egész folyamat milliárdokat emészt fel. A Szolnok megyei mérés csak egy része a folyamatnak, ami évek óta zajlik Magyarországon. Akinek a kezében lesz a kutatás eredménye, az egy háromdimenziós térképet tart a kezében. Ráhelyezi a földhivatal hivatalos térképére és azonnal látja, melyik földbirtokosok földje alatt mi található két kilométer mélységig és melyiket érdemes megvásárolni …

Mondjuk Kanadából, vagy Ausztráliából eljön valaki, bányászati céllal. Megveszi Juliska néni földjét bagóért. Juliska néni boldog, mert bármit termel, nem tudja eladni, az erdejét meg ellopják a cigányok. Megtehetik büntetlenül, mert ez is megélhetési-bűnözési kategória. Szóval a befektető megveszi azt a néhány hektárt. Lefúr a derékban levágott erdőben és lám, feltör a gáz. Kiderül, hatalmas lelőhelyre akadt. Épp ott, ahol lefúrt. Mázli, mint Makónál. Eltelik pár hónap. Lefúr Juliska néni tyúkólja mögött és lám, rengeteg kiváló minőségű vizet talál. Mázli ismételten

Ilyen felmérés folyik jelenleg Szolnok megyében.

Néhány éve ilyen célú kutatások folytak Szabolcs megyében is és ki tudja, hány helyen még az országban, illetve a Kis- Antant államokban….

Azt, hogy hol mit találtak, nem tudhatja meg átlagos (magyar) földi halandó. Most szépen megpróbálom összerakni a mozaikokat, részben a saját fantáziámat felhasználva. Ismeretlen befektetők bizonyos helyeken földterületeket vásárolnak fel.

Így történt ez Nyírtasson is, ami arról híres, hogy a holokausztban elpusztultnak hirdetett Salamon Berkowitzék egyszer csak felbukkantak a semmiből. Berkowitzék csak azért jöttek vissza Kanadából, mert több tízmilliós adócsalásba keveredtek a kanadai Québecben, egyébként a mai napig siratnánk őket. Mi, fasiszta, náci, rasszista magyarok. Szóval Nyírtasson megjelent egy ciprusi bejegyzésű cég, amely 380 milliárd forintért erőművet építene a nagy semmi közepén, csak bizonyos alapterületű földterület kell nekik .Föld, föld, magyar termőföld – mindig ez kell minden kozmopolita, gyökértelen befektetőnek.

Teljesen hihető a történet, mert ugye manapság a zsidó befektetők csak olyan dolgokat építenek idehaza, amire a legnagyobb szükségünk van: kaszinót, kuplerájt, tengervízben lebegő szállodát bálnákkal az alföldön és hasonlóakat. Ha holnap azt olvasnám, szappanbuborék előállító gyár épül valahol, meg griffmadárkeltető, már az sem lepne meg.

Jön a kérdés: miért adják el a magyarok az értékes termőföldet, amikor a mai globalizált világban mindenki számára egyértelmű, hogy a legnagyobb kincs az élelmiszer és a víz?

A válasz egyszerű!

Vegyük a keleti régiót! A térség legnagyobb felvásárlója, már 15 éve a Horker KFT, több mint 4000 kistermelő megélhetését biztosította. Aztán 15 év után váratlanul az Erste banktól nem kapta meg a szokásos hitelt, az illetékes magyar minisztérium pedig nem töri kezét-lábát a segítségen… Véletlenül, persze …

(Ilyenkor eszembe jut a fasiszta plakát a Dohány utcai zsinagóga holokausztterméből, amelyre szó szerint ez van írva: “A zsidó fegyvere a pénz; ne adj fegyvert ellenséged kezébe!”Borzasztó és rettenetes ez a kijelentés! Nem tudom, miért jutott ez most eszembe, mindenesetre az első emeleten van a plakát másolata.)

De!!! Ugyebár, mint az egészségügyi központok leírásában említettem, itt is megjelent véletlenül egy izraeli befektető.

A Horker KF T-t meg akarta venni ez a zsidó 2,5 milliárd forintért és a 4000 kistermelőtől fel akarta vásárolni a mezőgazdasági termékeket. Ezeket a termékeket esze ágában sem lett volna kifizetni, hanem benyelte volna a pénzüket. A felvásárló cég forgalma évente 8 milliárd forint fölött volt, tehát a szegény holokauszt túlélő egy év alatt több , mint 5,5 milliárd forintot kaszált volna tisztán .A négyezer magyar meg futhatott volna a pénze után, ha panaszt emeltek volna, azt azonnal antiszemitizmusnak bélyegezték volna – ahogy szokás manapság a zsidók negatív kritikáját kivédeni. A Horker tulajdonosa egyébként nem adta el a KF T-jét a készülődő átverés miatt és hamarosan tönkre is ment.

A mezőgazdasági termékek árai önköltség alá estek, a földnek nincs értéke, mert nem lehet eladni azt, ami megterem rajta…

A kör bezárult.

De térjünk vissza a mai világ legnagyobb kincsére, az édesvízre! Ugyebár 2 kilométeres mélységben a Kárpát-medence felszín alatti vízkészlete pontosan feltérképezésre kerül a gáz és az olaj mellett, amint fentebb már leírtam. A pontos leltár elkészült.

Vegyük a másik lehetőséget, a felszíni, nyílt vizeinket.

Egy angol kutató csoport rendkívül ritka technológiával felmérte a Balaton nyílt vízfelszínét a napokban. A Balatonról azt kell tudni, hogy Európa legnagyobb tava, azaz legnagyobb nyílt vízű édesvízi tartaléka a kontinensnek. Mondhatni, stratégiai fontosságú a közeljövőben, mivel a következő háborúk nem az olajért, hanem a vízért fognak zajlani … Szóval ezt a fejlett technológiát még nagyon ritkán alkalmazzák a világon, nálunk még soha nem kutattak ilyen módon.

De valakik pénzt nem kíméltek, eljöttek szétnézni kies hazánkba …

Három módszerrel kutattak; rendkívül érzékeny digitális kamerával, domborzati pásztázó lézerrel és hiperspektrális kamerarendszerrel…

A kutatás 10 napig tartott, kíváncsi vagyok, kik finanszírozták a nemzetközi kutatócsoportot…

A nemzetközi kutatócsoport

Miután az adatokat feldolgozzák, műholdas vizsgálatokkal ki tudják majd elemezni Európa legnagyobb nyílt vízű édesvízi tartalékának a tulajdonságait.

Tehát nem szükséges a Balaton környékén leskelődni, vízmintát gyűjtögetni, mikroszkóp alatt elemezgetni, hanem elég, hogy valaki a műhold fotóit kielemzi a világ másik felén… Aktuálisan, percre pontosan…

Érdekes. a szemünk előtt zajlik a Kárpát-medence elképesztően részletes feltérképezése. A leltár folyik a föld felszínén és a föld alatt több kilométer mélyen. Valakiknek nem számít se pénz, se idő, se technológia. Kinek áll az érdekében elvégezni a terepszemlét?

Eszembe jut ilyenkor, hogy a szegény, sokat üldözött zsidó nép mostanság mindig vízparton építkezik idehaza … Legyen az a Balaton parti óriási parkkal rendelkező volt pártüdülő, Sukoró a Velencei tónál, vagy a Duna parti lakóparkok sora … Gondolom, ha a nyílt vizek már túlzottan körbeépültek, majd arrébb is épülnek lakóparkok, véletlenül ideális helyen …

Magyarországot többször megszállták. Például a tatárok, törökök, osztrákok,németek vagy oroszok soha nem akartak magyar nyelven beszélni – jelenleg Izraelben rengetegen tanulják a nyelvünket, akiknek soha, semmi közük nem volt a Kárpát-medencéhez… Tatárjáráskor felégették az országot, raboltak, fosztogattak, gyilkoltak, de soha nem akarták azt bizonyítani, hogy a “honfoglalás”- nevezetű ferdítés előtt már megelőztek volna bennünket , tehát itt éltek előttünk, ezért joguk van ehhez a földhöz ….A törökök sokáig maradtak, de nem változtatták magyarra a nevüket, nem vettek pénzért kutyabőröket hogy jól hangzó nemesi nevük legyen és legfőképpen nem változtatták meg – látszatra – a vallásukat, hogy elvegyüljenek közöttünk … Az osztrákok sem szivárogtak be alattomosan az államszervezetünkbe, hanem egyszerűen birodalmi szinten maguk alá rendelték azt … Az oroszok laktanyákat építettek, rengeteg tömegpusztító fegyvert tartottak, reptereket fejlesztettek, atombombákat halmoztak fel, de soha nem építettek orosz polgári családoknak lakóparkokat. Pedig rengeteg orosz katona állomásozott itt…..

Ezzel azt akarom mondani, hogy a jelenleg folyó megszállás nem gyarmatosítás lesz, hanem egy új haza alapjainak a lerakása folyik a Kárpát-medencében. Ma már teljesen közismert tény, hogy Izrael állam hosszú távon nem tartható fenn, az izraelita vallású kazároknak új helyet kell keresniük…

Leírta ezt már évtizedekkel korábban a CIA, a KGB is, ma már tudja ezt az egész világ! A kulcskérdés az, hová telepednek majd le a zsidó tömegek?? Ha letelepednek valahová, kikkel fognak úgy bánni, ahogy most a palesztinokkal bánnak?

Idehaza avatják, újjáépítik, restaurálják az izraelita szakrális helyeket – nagyrészt a mi pénzünkből – mert ugyebár a hit, az ideológia nagyon fontos… Kitakarítják, bekerítik a zsidó temetőket országszerte, mert ugye bizonyítani kell, hogy folyamatosan itt éltek, itt élnek…

Csak egy dolgot nem értek, én buta. Aki a Páva utcai Holokausztkutató Központba ellátogat, azt olvashatja, hogy Auschwitzban 900ezer ember pusztult el, akiknek 78%-a magyar származású volt. Ha így állunk, akkor miért akarnak ide telepedni a zsidók, arra a területre, ahol a legnagyobb emberáldozatot szenvedték. Azt mondják, kiirtottuk őket, mégis az oroszok mellett a legnagyobb népességet a magyar származásúak adják Izraelben …

Jó, tudom, pár éve még 4 millió halottról tudtunk, de mióta 3 évvel büntetik a holokauszt számbéli tagadását, nekem a tej is fekete. (A korábbi, 4 milliós auschwitzi táblát 1991-ben II. János Pál pápa javíttatta át személyesen …) Magyarán, a 2+1= 6 (Auschwitzon kívüli áldozatok kétmilliós száma és az auschwitzi 900ezer)

Lassan írom, hogy megértse mindenki: életem nagyobbik felében úgy tudtam, 2+4= 6

Mióta a magyar parlament megszavazta, kötetező tudomásul vennünk, hogy 2+1=6

Rossz érzés hülyének lenni, de három év börtön az mégis három év. Három év, hatalmas érv.

Ha már a számoknál tartunk, egy kis memóriafrissítés! Manapság a legfontosabb a pénz. Így volt ez mindig, így a Kasztner vonat esetében is. Még 1944-ben Szegedről 3 zsidókat szállító vonat indult. Auschwitzba kettő, egy pedig 1,6 millió dollárért Svájcba… A gazdagok megmenekültek, a szegények részben odavesztek, de a szervezőt, Kasztner Rezsőt 1957 március 3.-án odahaza, Izraelben lelőtte egy rokon, akinek hozzátartozóit nem Svájcba, hanem a koncentrációs táborba vitték… Mert nem volt elég pénzük…

Néha az a gyanúm, ez a misztikus nagy-nagy összetartás csak egy hazugság, a sok közül…

Vajon mi lesz az egyszerű, senkinek sem ártó, szegény izraelitákkal, ha tömegesen kezdenek beáramlani a dúsgazdag, agresszív hittestvérek a Holt-tenger partjáról? A pénzen kívül mi lesz még szempont? Tehát manapság izraeli kémrepülőgépek “porszívózzák fel az ország elektronikai információit”, a kecskeméti repülős napokra elsőként jelentkeznek, mint résztvevők – de csak az ő gépeiket nem nézheti meg senki belülről… Vajon miért???

Aztán kiderül, Romániában, a Kárpátokban lezuhan egy izraeli harci helikopter, mert kiderül, a zsidóknak éppen itt a legideálisabb a domborzati viszony a gyakorlatozáshoz. Sehol máshol a világon, csak itt. Valakik Kárpát-medencében, azaz Történelmi Magyarország léptékben gondolkodnak. Kutatnak, feltérképeznek, kémkednek, hadgyakorlatot végeznek…

Senkit nem zavar az egész, hiszen a Parlament politikusai és a befolyásos közéleti személyiségek legtöbbje kettős állampolgár, amolyan előretolt helyőrségként funkcionálnak .

A lényegre visszatérve, amíg a parasztvakítás folyik a Kárpát-medencében, a bosszú népének ismét új hazát kell keresnie. Már sokadszor… Spiró György féle magasságokba zuhanva arra gondolok, ha a nomád patkányok terve megvalósul, a kis-antant országok meg fogják érteni, hogy azért volt Trianon, hogy ők is megtapasztalhassák, milyen a palesztinok élete… Vajon a szlovákok, vagy a románok hogy bírnak ellenállni a választott népnek? Olyan lenne ez, mint egy átok. Az isteni választottságot hazudók összecsapnak majd a dicső történelmet hazudó kis-antant országokkal …

Hogy a zsidók milyen hazafiak? Kiválóak! Elég átböngészni a CIA, vagy KGB archívumokat. Leírják az igazságot. A nagy kémszervezetek sokat panaszkodnak. A Moszad töredéknyi apparátussal, sokkal hatékonyabb, mint ők. Ez azért van, mert ha a Moszadnak operatív munkát végző emberre van szüksége, mondjuk Vlagyivosztokban, megkeresik az ottani vallási vezetőt ….

Ha egy akciót kell szervezni Teheránban, akkor felveszik a kapcsolatot az ottani hittestvérekkel … Nem kell felderítést végezni, környezettanulmányt tartani, megvesztegetni senkit. A zsidó mindig nemzeti elkötelezettségű, mindig hű a népéhez az izraelitákhoz és mindig hű a hazájához, Izraelhez. Ezt az emberiség és a magyar történelem számtalan esettel dokumentálta.

A spanyolok már sok száz éve elmondták, hogy “attól, mert egy zsidó kikeresztelkedik, nem lesz egy hívő kereszténnyel sem több, de egy zsidóval sem lesz kevesebb…” Elgondolkodtató kijelentés ez a múltból…

Velünk, magyarokkal kapcsolatban az a véleményem, ha valóban az a nép vagyunk, akinek tartjuk magunkat, akkor ezt be kell bizonyítanunk. Sokszor bebizonyítottuk már, most ismét eljön az idő hamarosan. Az igazi, de most elhazudott történelmi múltunk sok mindenre kötelez bennünket.

A legjobbjainkat módszeresen kiirtották már, ha végérvényesen elkorcsosultunk, akkor el kell tűnnünk a történelem süllyesztőjében. Akármikor virágzásnak indult a hazánk, először a nemzeti öntudatunk erősödött meg … Például Hunyadi Mátyás büszke volt a rovásírásunkra. Klebersberg Kúnó elutasította a liberális oktatást. Horthy Miklós, aki a kirabolt, megcsonkított országot Európa ötödik legfejlettebb országgá tette, kinevette a finnugor nyelvrokonság hazugságát.

De a végeredmény mindig rajtunk múlik!

Csak igaz magyarként kell viselkednünk, mint annyiszor megtettük már a történelmünk során… Mert ugye, nekünk, bátor, dicső nemzetnek történelmünk van, nekünk hazánk van. Nekik, gyáva, settenkedő népnek csak útleírásuk van, ami pontosan dokumentálja mikor, hová szivárogtak be, aztán hamarosan elzavarták őket. Mert mindig csúfosan elzavarták őket.

Tényleg!

Nagy Lajos uralkodása legelején egyszerűen kizavarta a zsidókat Magyarországról. (A fasiszta, náci! ) Lám-lám és nem “csak a bő gatya, meg fütyülős barackpálinka maradt ” az országban, hanem európai nagyhatalommá váltunk, kivirágzott a kultúránk, nem omlott össze a gazdaságunk, hanem úgy említik ezt a történelmi időszakot, hogy “.. a Magyar Királyság fénykora Nagy Lajos király idejében volt “

Szegény Soros Györgyöt az IMF-el együtt kitiltották már Horvátországtól Dél-Koreáig bezárólag a pénzügyi csalásai miatt . A kettő a világ ellentétes oldalán található és akad köztük még néhány antiszemita állam … Soros, Lantos és a többiek irdatlan pénzeket öltek a drog legalizálásába, a buzerancia társadalmi elfogadtatásában és általában olyan tevékenységek elősegítésében, amivel a társadalmakat szét lehet forgácsolni, tönkre lehet tenni, le lehet zülleszteni. Térben és időben azonosak a problémák?? Ej, hát “nincs új a nap alatt”?

Tényleg!! Hogy is van ez akkor???

Egy érdekes példa a sok közül… Tom Lantos az a magyar származású zsidó volt, akit kiküldtek Ceausescuhoz, hogy megnézze az erdélyi magyarok sorsát.

Mindent tökéletesnek talált, Ceausescu diktátor Romániája az ő segítségével megkapta az USA-tól a “legnagyobb gazdasági kedvezményt”. Az amerikai magyarok egy teherautónyi trágyát öntöttek Lantos háza elé, jelezve, mekkora szarembernek tartják. Ennek a Lantosnak akart a magyarok pénzéből, több milliárd forintért alapítványt létrehozni Gyurcsány Ferenc. Jött a váltás. Most már nem Fletó akarja az alapítványt, hanem a a “jobboldali” Schmitt Pál akarja a Tom Lantos Intézetet létrehozni Budapesten .. Nem érdekes ez?

Másik példa:

Az előző kormány odaajándékozta az irakiaknak a Magyar Hadsereg T-72-es tankjait, Afganisztánnak vagonszámra ajándékozták a hadseregünk gépfegyvereit. Mindkét tételt INGYEN adtuk oda, az volt a lényeg, hogy minél kevesebb fegyver maradjon idehaza…

Mi van most?

Most is egy hadsereg felfegyverzésére elegendő harci eszközt adnak el. Rakétákat, AMD – gépkarabélyokat, géppuskákat, távcsöves puskákat. Mindegy, csak az a lényeg, minél kevesebb fegyver maradjon idehaza.

Vajon kinek az érdeke, hogy a magyarság az önvédelemre teljesen alkalmatlanná váljon? De ha ezt így alakítják az ország vezetői , akkor mi várhat ránk, ami ellen nem szabad védekeznünk? A Kis- Antant országok hadserege hihetetlenül erős. Olyan országok fegyverkeznek, mint Ausztria, vagy Svájc. Nekünk ezerszer gyengébb a hadseregünk, mint amit Trianoni békediktátum előírt annak idején …

Hogy képletesen fogalmazzak, ha valaki nem akar tudomást venni árvízkor a gát készülő átszakadásának, elég, ha hátat fordít a folyónak. Az ilyen ember a saját butaságának az áldozata. Aki számít az árvízre, jobbak a túlélési esélyei, mert tudja, milyen veszélyre számíthat. Ez az élet törvénye.

Dr. Nagy Levente

http://akv5.wordpress.com/2010/11/11/dr-nagy-levente-magyarorszag-totalis-felterkepezese-a-birtokbavetel-elott/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Kiegészítésül:

Gyógyászati felhasználása

A kálium-kloridot pszichiáterek a mániás depresszió kezelésére is használják. Rendszeres adagolása, mondhatni, megszünteti az érzelmeket és a depresszió kezelhető. Hátulütője az, hogy rendszeres adagolása érzelemhiányos állapotot idézhet elő, így nem javasolják a konyhasó, azaz a nátrium-klorid helyettesítésére. Ezért nem is vezették be a konyhasó leváltását kálium-kloridra, mivel pszichiáterek javasolták az ötlet elvetését. Néhány termékben nagyon kis mennyiségben megtalálható, például sókeverékekben, káliumbevitel céljából.

Avagy mégiscsak bevezették, csak nem tudunk róla. UV fénynél láthatóak a káliumkristályok, tessenek megnézni, azután a patikában vásároljanak tiszta NaCl-t, hogy ne essenek Önök is az ördögi terv áldozatául!

  • Nincs kapcsolódó bejegyzés
tabs-top

32 válasz “AMBROSIUS: A világ első számú KÁLIUM KLORID termelője Israel.”

  1. Kód: Rekreator-NaK-101212
    Tárgy: Közérdekű pontosítások

    TISZTELT HÖLGYEK ÉS URAK!

    A nátrium : kálium pótlási arány optimuma infúziónál és étkezésbnél is 30Na : 1K, ami megfelel az egészséges ember vérszérumában lévő 30Na: 1K aránynak, optimális a magzatot tápláló vérben és a magzatvízben, s az óceán vizében is. Ezért 30Na : 1K az optimális arán y a fiziológiás infózúóban is. .Lásd Dr. Papp Lajos szívsebész egyetemi tanár akadémiai nagydoktor ezzel kapcsolatos okfejtését a http://matratelevizio/homa internetes fórumon. Ez azt jelent,i hogy a Ringher oldatos infúzióval lassan, folyamatosan 24 óra alatt 4 liter vízzel 36 gramm konyhasót, de csak 1,2 gramm kálisót juttatnak be vérbe. Ha viszont az egészségügyi minisztérum STOP SÓ programja szerinti 4,7 gramm káliumot, pl. éhgyomora megivott tönkölybúzafűlével egyszerre bejuttatnunk, amit a DUNA Televízióban nemrég javasoltak,, szívmegállást, vagy végzetes veseleépülés-elkezdődést okoz. Az USA-ban pl. 4 gramm káliummal állítják meg kivégzéskor az elítéltek szívét!

    1./ Csak a patikából vásárolt sónál van tiltva a kálisó, a többiben bármilyen arányban lehet, mivel mindig együtt található mindegyik sóbányában és a tengervízben, s Magyarországon kormány szinten is megengedték, hogy a sót árusító élelmiszer boltosok semmibe vehessék a kálisó legkisebb mennyiségét is valamennyi étkezési célú sóban tiltó érvényes szabványt (MSZ-01-10007-82.), és az ÁNTSZ, OÉTI, MTA és bűntársaik azt hazudták, hogy akár az egy óra alatt megivott 133 grammnál kevesebb kálisó (70 grammnál kevesebb kálium) sem lehet mérgező. (Az USA-ban 4 grammal végzik ki az elítélteket.)

    2./ Mindig előbb a kálisó-mentes jó sót árusítják, de miután elhitették, hogy jó, áttérnek a kálisóval, brómmal stb. mérgezettre, de mindig olyan arányban, amennyi magyart az adott környékről ki kívánnak pusztítani, a ma már liberalizáltan betelepülő és itt szaporodó izraeliek aktuális helyigényének megfelelően. (Ez egy Mózes II. 23. 20-33., V.,7., 2,22.-ben leírt fajirtási softeare.)

    3./ 24 óra alatt folyamatosan a vérbe közvetlenül bejuttatott 36 gramm konyhasó sem ártalmas, de a kálisóból ilyen lassan is csak l,2 grammot mernek bejuttatni. a fiziológiás Ringer oldat infúzióval.

    4./ Elhallgatják, hogy az éhgyomri vérvétel alapján meghatározott 5 mmol/literes vérszérum-káliumszint előző napi életveszélyes kálium túladagolást is jelezhet. Azt hitetik el, hogy 5 mmol/liter érték az optimális élettani középszint. aki elhiszi, nem veszi észre az életveszélyese mérgezettségét sem.

    5./ Semmibe veszik, hogy 0,5 gramm egy felnőtt 24 órás tényleges káliumpótlás-szükséglete, és arra beszélik rá a nem zsidókat, hogy átlagosan 4,7 gramm káliumot optimális, egy napon belül bármilyen gyorsan, pl. sok tönköly búzafű levet ivással pótolni. Vagy belehal az áldozat, vagy végzetes romlásnak indul a veséje!

    6./ Nobel-díjas kutatók által mérésekkel kimutatott betegségekről, amelyeket a túl kevés konyhasót vagy túl sok, túl gyors káliumot evés, vérbe juttatásuk okoz embernél és állatnál, az ellenkezőjének, s más okoknak tulajdonítják, hogy a nem zsidók ezekre figyelve gyilkolják önmagukat és családjukat.

    7./ A nem sportoló és fizikai munkát végző nem zsidók elől titkolják, hogy nekik naponta min. 15-25 gramm konyhasót kell pótolniuk, de ne több, mint 2 gramm káliumot, mert megállhat a szívük, s ha emiatt halnak, az orvosok azt gondosan eltitkolják, hogy az ellenkezőjét hazudó kormány ne legyen köteles a családjuknak kártérítést fizetni…

    Jó lenne, ha megneveznék magukat a fentieket nem elfogadók, ezeket elködösítő propagandát folytatók is!

    Verőce, 2010. 12. 12.

    (Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc
    (1-420415-0215) okl. vill. mérnök, méréstani szakértő,
    2621 Verőce, Lugosi u. 71. +36-20-2181408,
    http://www.aquanet.fw.hu, http://www.desztvizhonlap.atw.hu

  2. Kód: Rekreator-NaK-101212

    TISZTELT HÖLGYEK ÉS URAK!

    A nátrium : kálium pótlási arány optimuma infúziónál és étkezésnél is 30Na : 1K, ami megfelel az egészséges ember vérszérumában lévő 30Na: 1K aránynak, optimális a magzatot tápláló vérben és a magzatvízben, s az óceán vizében is. Ezért 30Na : 1K az optimális arán y a fiziológiás infúzióban is. Lásd Dr. Papp Lajos szívsebész egyetemi tanár akadémiai nagydoktor ezzel kapcsolatos okfejtését a http://matratelevizio/home internetes fórumon. Ez azt jelent,i hogy a Ringer oldatos infúzióval lassan, folyamatosan 24 óra alatt 4 liter vízzel 36 gramm konyhasót, de csak 1,2 gramm kálisót juttatnak be vérbe. Ha viszont az egészségügyi minisztérium STOP SÓ programja szerinti 4,7 gramm káliumot, pl. éhgyomora megivott tönkölybúzafűlével egyszerre bejuttatnunk, amit a DUNA Televízióban nemrég javasoltak,, szívmegállást, vagy végzetes veseleépülés-elkezdődést okoz. Az USA-ban pl. 4 gramm káliummal állítják meg kivégzéskor az elítéltek szívét!

    1./ Csak a patikából vásárolt sónál van tiltva a kálisó, a többiben bármilyen arányban lehet, mivel mindig együtt található mindegyik sóbányában és a tengervízben, s Magyarországon kormány szinten is megengedték, hogy a sót árusító élelmiszer boltosok semmibe vehessék a kálisó legkisebb mennyiségét is valamennyi étkezési célú sóban tiltó érvényes szabványt (MSZ-01-10007-82.), és az ÁNTSZ, OÉTI, MTA és bűntársaik azt hazudták, hogy akár az egy óra alatt megivott 133 grammnál kevesebb kálisó (70 grammnál kevesebb kálium) sem lehet mérgező. (Az USA-ban 4 grammal végzik ki az elítélteket.)

    2./ Mindig előbb a kálisó-mentes jó sót árusítják, de miután elhitették, hogy jó, áttérnek a kálisóval, brómmal stb. mérgezettre, de mindig olyan arányban, amennyi magyart az adott környékről ki kívánnak pusztítani, a ma már liberalizáltan betelepülő és itt szaporodó izraeliek aktuális helyigényének megfelelően. (Ez egy Mózes II. 23. 20-33., V.,7., 2, 22.-ben leírt fajirtási software.)

    3./ 24 óra alatt folyamatosan a vérbe közvetlenül bejuttatott 36 gramm konyhasó sem ártalmas, de a kálisóból ilyen lassan is csak l,2 grammot mernek bejuttatni. a fiziológiás Ringer oldat infúzióval.

    4./ Elhallgatják, hogy az éhgyomri vérvétel alapján meghatározott 5 mmol/literes vérszérum-káliumszint előző napi életveszélyes kálium túladagolást is jelezhet. Azt hitetik el, hogy 5 mmol/liter érték az optimális élettani középszint. aki elhiszi, nem veszi észre az életveszélyese mérgezettségét sem.

    5./ Semmibe veszik, hogy 0,5 gramm egy felnőtt 24 órás tényleges káliumpótlás-szükséglete, és arra beszélik rá a nem zsidókat, hogy átlagosan 4,7 gramm káliumot optimális, egy napon belül bármilyen gyorsan, pl. sok tönköly búzafű levet ivással pótolni. Vagy belehal az áldozat, vagy végzetes romlásnak indul a veséje!

    6./ Nobel-díjas kutatók által mérésekkel kimutatott betegségekről, amelyeket a túl kevés konyhasót vagy túl sok, túl gyors káliumot evés, vérbe juttatásuk okoz embernél és állatnál, az ellenkezőjének, s más okoknak tulajdonítják, hogy a nem zsidók ezekre figyelve gyilkolják önmagukat és családjukat.

    7./ A nem sportoló és fizikai munkát végző nem zsidók elől titkolják, hogy nekik naponta min. 15-25 gramm konyhasót kell pótolniuk, de ne több, mint 2 gramm káliumot, mert megállhat a szívük, s ha emiatt halnak, az orvosok azt gondosan eltitkolják, hogy az ellenkezőjét hazudó kormány ne legyen köteles a családjuknak kártérítést fizetni…

    Jó lenne, ha megneveznék magukat a fentieket nem elfogadók, ezeket elködösítő propagandát folytatók is!

    Verőce, 2010. 12. 12.

    (Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc
    (1-420415-0215) okl. vill. mérnök, méréstani szakértő,
    2621 Verőce, Lugosi u. 71. +36-20-2181408,
    http://www.aquanet.fw.hu, http://www.desztvizhonlap.atw.hu

  3. lenhardt szerint:

    Ezer köszönet Tejfalussy úr értékes hozzászólásáért, hiszen ő a téma igazi szakértője. Hozzászólását cikként publikáltam a mai napon.

  4. Egy Csilla szerint:

    Üdvözlöm! Ma két gyógyszertárban is voltam, NaCl-ért. Az elsőben közölték, hogy rendelet van rá, Nacl-ot, nem adhatnak el, az csak és kizárólag gyógyszeralapanyag. Ha sót szeretnék venni, menjek a közértbe. A másik gyógyszertárban azt mondták, sajnos pár hónapja hiánycikk, csak annyit kapnak belőle, amennyi feltétlen szükséges a gyógyszerek előállításához, patikai szinten. Néhány ismerősöm is hiába próbálkozik egy ideje, nem kap patikákban sót. Szeretném megtudni, hogy mi a véleményük a bioboltokban kapható sókról? pl: Himalája só Pakisztánból, vagy tengeri só Olaszországból, stb?
    Köszönettel: Egy Csilla

  5. eagle szerint:

    A kollegáim már azt mondják, hogy betiltották a Nátrium-klorid árusítását már a patikákban! lassan kinyírnak minket.

  6. lenhardt szerint:

    Megdöbbentő, hogy NaCl hiánycikk! A Himalája só, ill. a parajdi só tökéletesen megfelel. Sajnos a Himalája só nagyon drága, de egészséges. Parajdról meg kellene szervezni a sószállítást, és végre megnyugodhatnánk, hogy normális sót használunk, nem káliumozott mérget.

  7. pityuka szerint:

    A himalája só, jó drága méreg. Tele van káliumkloriddal.
    Fürdővízbe bele kell tenni 3-5 kg sót (100 liter vízbe 3,5 kg ez ugyanannyi mint a tengervíz sókoncentrációja) és megfürdeni benne. Ha a só egészséges, akkor semmi baja nem lesz tőle az embernek, ugyanúgy mint a tengervíztől. Ha a só mérgező, akkor a bőr erőssen ki fog pirosodni a káliumklorid bőrirritatív hatása miatt.

    http://tisztaso.narod2.ru

  8. Hild József szerint:

    A Reanal Labor mintaboltjában a weboldaluk alapján 6 féle kiszerelésben kapható nátrium-klorid 1kg-tól 25kg-ig.

    http://www.reanallabor.hu/index.php?datamid=1&datacatid=19

    Idézet az oldalról: “Kisebb mennyiséget vásárló, készpénzes vevőink figyelmébe ajánljuk az Azur Vegyszerboltot, ahol előzetes egyeztetés után teljes termékválasztékunk megvásárolható.

    Az Azur Vegyszerbolt munkanapokon 8-tól 17 óráig várja vásárlóit a következő címen:
    1085 Budapest, József körút 65.
    Tel./Fax: (1) 318-5377, (1) 338-4461, (1) 327-0469, (1) 327-0470 “

    • lenhardt szerint:

      Felkerestük a nevezett boltot, és 2000.-Ft/kg-ért lehet ott vásárolni tiszta NaCl-t. Az ára megdöbbentően borsos, így inkább lemondtunk róla…

  9. Süsükeselyűx szerint:

    Egyébként tud valaki olyan valakit aki már konkrétan fogott 10 fajta konyhasót és megmérte mennyi bennük a kcl? Mindenki csak mondja de valaki már bizonyította?

    • lenhardt szerint:

      Kedves hozzászóló! Igen, ismerek egy olyan megbízható szakembert, aki megmérte a konyhasó összetételét. Ha valóban érdekli, akkor természetesen tájékoztatom a konkrét eredményről.

  10. Süsükeselyűx szerint:

    Valóban érdekelne. Megköszönném ha elküldené. De miért nem teszik közzé?
    susukeselyux@gmail.com

  11. lenhardt szerint:

    http://rekreator.hu/tejfalussy-andras-nyilt-levele-egeszsegunk-vedelmeben/

    Kedves Süsükeselyük! Kérésére máris küldöm az ajánlott választ, amelyet – természetesen – ismét közzé teszek, ahogy azt Tejfalussy úr bizonyítékaival rendszeresn megtettem eddig is.

  12. Süsükeselyűx szerint:

    Átolvastam a linken találtakat. Nem személyeskedni akarok de mikor ezt láttam :( 1-420415-0215) dipl. mérnök, méréstani szakértõ – felmerült bennem a kérdés hogy milyen mérnök? Azt látom hogy diplomás de mégis. Mi az a szám?
    Egyébként meg ez a nagy szöveghalmaz tök nem bizonyít semmit.
    Engem az érdekelne hogy valami egy laborban fogta oszt megmérte 10 fajta konyhasó összetételét. De látom ilyen ember még nem akadt. Szóval lehet hogy tuti kamu az egész.

  13. Süsükeselyűx szerint:

    Látom csak helyeselni szabad kérdezni nem.

    • lenhardt szerint:

      A kérdésére válaszoltam, tehát – amint látja – szabad kérdezni. Arról, hogy – amint Ön állítja, talán “kamu” az egész, csak annyit jegyeznék meg, miszerint ez az ember nem össze-vissza méricskél, hanem valóban szakértőként fedezte fel a NaCl-ban a kálisót, és azért hívja fel rá valamennyiünk figyelmét, mert sajnos mérgeződünk.
      Természetesen szívből kívánom, hogy tévedjünk, és legyen “vaklárma” az egész, de Tejfalussy úr tevékenysége hiteles!

  14. Süsükeselyűx szerint:

    Kár hogy nincsenek kézzelfogható bizonyítékai. Kicsit postaimre szindrómás ez a Tejfalussy Úr! És bocsánat hogy nem hiszek el mindenkinek mindent. Csak azt szeretném hogy bizonyítva legyen ez a dolog ne csak a levegőbe beszéljünk. A bizonyíték pedig nem az hogy azt mondja hogy ő megmérte hanem ha többen is megmérik és mindenki ugyanarra az eredményre jut.

    • lenhardt szerint:

      Igaza van. Nem kell elhinni mindenkinek mindent! Természetesen én sem hiszek el bármit, és az is egyéni dolog, hogy kinek hiszünk és kinek nem. Tejfalussy Úr nem szorul az én védelmemre, ő hiteles, bölcs ember, aki mindannyiunk érdekében, önzetlenül hívja fel a figyelmet az egészségünket veszélyeztető tényekre, amit mi, laikusként nem veszünk észre.

  15. katóka szerint:

    A Conrad Electricen kívül melyik szaküzletban lehet beszerezni még kisméretű UV lámpát? Már próbálkoztam, de csak asztali bankjegyvizsgálót tudtak ajánlani. Régebben Tejfalussy Úr ezt az üzletet ajánlotta.

    • lenhardt szerint:

      Körül kell nézni az interneten. Én láttam ott golyóstollba épített UV lámpát, sőt öngyújtóba szereltet is. Nem drága, tehát érdemes beszerezni.

  16. katóka szerint:

    Köszönöm az információt! UV + golyóstoll. Így már találtam is a neten valamit.

    Én is leírnék személyes tapasztalatot, hogy más ne kerüljön ilyen helyzetbe. Évekkel ezelőtt első saját céklatermésünket betakarítva arra a gondolatra jutottam, milyen jó is lesz nekünk, ha házi céklalével “kúrálhatjuk” majd magunkat (Ugye rákellenes hatás, egészségtudatos életmód, miegymás…). Elég pecsmegelős munka volt, de a végeredmény kb. 2-3 liter céklalé lett (büszkültem is a végén), amiből aztán jócskán ivott anyukám is (kb. 2 dl lehetett) Persze utána azonnal rosszul lett, amit én hitetlenkedve fogadtam. Én is ittam belőle, én kevesebbet, mert nem ízlett. A végeredmény végtelen gyengeségérzet, rosszullét, csak feküdni tudtam.

    Az “élmény” után személyesen is hallhattam Tejfalussy András előadását, ahol jelen volt Várhegyi László barátja. Ő közbevetette, milyen ételektől tartózkodjunk, mert sok bennük a kálium. Majdnem leestem a székről, amikor a céklát is említette. Igaz, hogy már korábban is tudtam a sóproblémáról, de ez új volt.

    Édesanyámat majdnem megmérgeztem és mindezt jószándékkal tettem!

    Azóta rengeted időt töltök a honlapja tanulmányozásával, mindig akad valami új! Évek óta patikasót és desztillált vizet fogyasztok. Közben született egy kisfiam, aki jóval egészségesebb más kicsikkel összehasonlítva.
    Ami felháborít, hogy február óta kénytelen vagyok receptre íratni a NaCl-ot és talán még a szerencsésekhez tartozom, hogy ezt meg tudom oldani.

    Mivel egyre inkább érzem, hogy szorul a hurok, úgy gondoltam, itt az ideje végképp “felfegyverkezni” az elkövetkező időkre.
    Mindenki, jó, ha beszerez egy Tápanyagtáblázatot is. Állítólag ez sem a legjobb, de nincs másik. Meglepő felfedezésekre lehet szert tenni.
    És persze, aki teheti, termeljen önellátásra!

  17. gadol szerint:

    Az alábbi cimen is a sóról illetve a kálisó mérgező hatásáról van szó. Egymás alatt öt vagy hat, tartalmas, alapos és kimeritő cikk van. Nagyon hosszuak, de érdemes elovasni, mert nagyon fontos információk vannak itt!
    http://egeszseghazugsagso.freewb.hu/so-mitosz

  18. Malachit szerint:

    a sajtok is (én a Trapistát néztem) tartalmaznak kálium-kloridot

    • lenhardt szerint:

      Félelmetes. Az ember már tényleg nem tudja, hogy mit fogyaszthat el kockázatmentesen. Igaz, hogy a levegő, amit beszívunk szintén nem egészséges…

      • Zoltán szerint:

        <Üdvözlök minden olvasót.

        Olvastam egy recept a kálium klorid elkülönítésére. Kb. 2dl hideg (+5 fokos) vízbe tegyünk egy teáskanálnyi sót. A nátrium klorid azonnal feloldódik. A sós vizet átönthetjük egy másik pohárba, amibe megint tehetünk sót.Ezt a folyamatot többször is megismételhetjük. Az így kapott sós vizet már bátran fel lehet használni ételek ízesítésére. A pohár alján megmaradt kálium kloridot mindig mossuk ki.

  19. Egy mérnök szerint:

    Kedves Olvasók!
    Az elmélet igen jól hangzik, de sajnos mérési eredmények az nem feltétlen támasztják alá a dolgot. Konkrétan az egyik legolcsóbb tengeri só (Kompex só kft tengeri sója) 97,5 % NaCl-ot tartalmaz,és 2,4% KCl-ot. A méréseket egy akkreditált laboratóriumban végezték és bár judeo-bolsevista hatalom keze sok helyre elér, azért gyanítom, hogy a teljesen irreleváns, a magyar nemzeti nagyságot alig érintő halgazdálkodás egy piszlicsáré kérdéséig az ő kezük se ér (vagy sokkal profibbak, mint gondoltam). Egy halnevelési kísérlet során végeztünk egy teljeskörű ionvizsgálatot és ennek mellék eredménye volt a fenti szám. Tehát nem feltétlen kell pánikba esni, lehet 120 Ft/kg KCl “mentes” sót kapni.
    Üdvözlettel:
    Egy agrármérnök

  20. Kedves Hölgyek és Urak!

    Néhány észrevételem, köszönettel az őszinte véleményüket valós adatokkal alátámasztani igyekvőknek:

    Ha a megállapításaimat kritizálók nem félnének nevükkel hitelesíteni magukat, lehet, hogy nem tudják bizonyítani az állításaikat?

    A tengervízben, a vérben és az infúziós oldatban is 30 az élettanilag optimális, fiziológiás Na/K arány, az ettől eltérés természetellenes és csak árthat.

    Radioaktivitás méréssel is lehet ellenőrizni bármilyen élelmiszer káliumtartalmát.

    Gyógyszerkönyvi tisztaságú NaCl konyhasó a http://www.tisztaso.hu honlapon rendelhető meg.

    Az 1-420415-0215 a személyi számom, újabban azért írom oda, mert a központi adatnyilvántartásban valakik időnként megváltoztatták, sőt a nevemet is.

    Verőce, 2012. 01. 13.

    Tisztelettel:

    (Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc okl. vill. mérnök, méréstani szakértő,2621 Verőce, Lugosi u. 71.
    06-202181408.

  21. Norbert szerint:

    Szomorú, hogy az emberek csak néznek, de nem látnak! Tejfalussy Úr! Hálát adhatunk az életnek, hogy ilyen remek embert tudhatunk magunkénak, mint amilyen Ön! Jónak lenni egy dolog, azonban szívből jót tenni, egészen más. Biztosan sokáig élvezhetjük az ön társaságát. Szép napot, sok boldogságot, jó egészséget, eredményekben gazdag munkát kívánok!

  22. Kód: olvassad-terjesszed-papp-magor-120404

    NÉPIRTÁSBAN BŰNSEGÉDKEZÉSÉRT FIZETÉSEMELÉS JÁR?

    Az orvosok fizetésemelését a “Chips adóból” ígéri fedezni Szócska Miklós államtitkár. A Chips adó büntetőadó. Azokkal fizettetik, akik a tiszta NaCl étkezési konyhasóval biztosítják az általuk előállított élelmiszer sós ízét. Ahelyett, hogy a Szócskák által előírt életrövidítő és ivartalanító, népirtó hatású KCl kálisóval “sóznának”. A kormány a csecsemőétkezésnél a 0,3, a felnőttétkezésnél pedig az 1 nátrium/kálium arányt kényszeríti ránk. A magzatot is tápláló vérszérumnak, a magzatvíznek, a fiziológiás infúziós (Ringer) oldatnak megfelelően, 30 az élettanilag legjobb nátrium/kálium arány, és az étkezési vízpótlás is a Ringer oldat szerinti arányban optimális. A fiziológiásnál kevesebb konyhasó vagy több kálium életrövidítő hatású. Sőt pszeudohermafroditizmus okozó (buzisító) hatású is. Ezen hatásait nem az “epidemiológiai” hamis statisztikák, hanem élettani mérések bizonyítják. Az élettani mérésekért, azok elvégzői 1950-ben Nobel-díjat kaptak. Lásd az aquanet1.net76.net és http://aquanet1-net76.net honlapokon. Az élettanilag optimális konyhasó-, kálium-, víz-dózis arányokról lásd Prof. Papp Lajos szívsebész akadémiai Dr. szakvéleményét, a fenti honlapokon vagy a http://www.tisztasó.hu honlapon!

    Utóiratként, nyilvános kér(d)és Papp Magorhoz: Elnök úr! Hajlandó-e Ön tájékoztatni a rezidensszövetséghez tartozó összes orvost Prof. Papp Lajos szívsebész akadémiai Dr.-nak a NaCl-, kálium- és víz- dózis-optimumokra vonatkozó állásfoglalásáról és az attól eltérések Nobel-díjasok által konkrét élettani mérésekkel bizonyított tényleges hatásairól? Várom válaszát!

    Verõce, 2012. április 14.

    Tejfalussy András kutatómérnök, méréstani szakértő
    tudomanyos.rendorseg.pjt@gmail.com
    06 20 2181408

    Köszönjük az e-mailt

    Címlap Elérhetőségek
    Magyar Rezidens Szövetség, Móricz Zsigmond krt 22. Debrecen 4032
    Magyarország
    rezidens@gmail.com
    +36-52-411-717 / 55376 , +36-52-532-203, http://www.rezidens.hu

    A http://www.marevosz.hu honlapon hozzászólásként megjelentetve, 2012. 04. 14-én.

    Bejelentkezésnél a név: Tejfalussy András
    jelszó: Tejfalussy

    Felhasználó név: Tejfalussy-Andras
    Email: tudomanyos.rendorseg.pjt@gmail.com

    (G-portal.hu )

    feladó: András Tejfalussy tudomanyos.rendorseg.pjt@gmail.com címzett: rezidens@gmail.com
    másolatot kap: info@civilhirlap.hu

  23. Hajni szerint:

    Tisztelt Uram!
    A véleményére lenne szükségem. Egy internetes boltban találtam désaknai sót! Megörültem, rögtön rendeltem is. Megdöbbenésemre a csomagon ez állt Étsó 1-es TGN és Nyirtasson csomagolták. Érdeklődésemre azt mondták, hogy külön megállapodás szerint csak őrlik és nem kevernek bele semmit. A TGN pedig azt jelenti, hogy tapadásgátló nélkül. Nem nagyon tudok hinni ebben. Lehetséges ez? Várom válaszát!

    • lenhardt szerint:

      Kedves Hajni! Arról, hogy az Ön által vásárolt só tartalmaz-e kálium kloridot egyszerű UV fénnyel meggyőződhet, mert a kálium kristályokat ez a fény kimutatja. Barátsággal: Lenhardt Ibolya

      • Névtelen szerint:

        Kedves Ibolya! (Elnézést az Uram megszólításért) Köszönöm szépen a válaszát!Igyekszem beszerezni egy uv lámpát. Már egyszerű árusoknál is láttam, csak nem gondoltam, hogy szükségem lesz rá!
        Üdvözlettel:Hajni

Üzenet